Juhász Gyula

Haza...

Már dalolnak az út mentén a nyárfák,
Már száll a szélben a futóhomok,
Már szürkülnek a méla tanyaházak,
A vonat füstje a földön borong.

Már integet magányos némasággal
Az a tájék, mely mindig visszavon,
Az a tájék, mely elértette mindég
Az én rokontalan, nagy bánatom'!

Magányos puszták fiának születtem,
Delelőn lomhán mélázgatni, én,
Végigterülni jegenye árnyékán
S álmodozni az alvó föld szivén.

Elborulások fiának születtem,
Kit nem ismert bánatok árnya nyom
S hervadt levéllel takarózva hervad
Őszök ködében a rőt avaron

Kivert egy átok zsivajba, kacajba,
Most hazatértem, most köszöntelek,
Mint elszáradt kóró, ha visszaszállong,
Bánatos rónák, bús testvéretek.