Juhász Gyula

Obsit

Amerre tart az elfáradt sereg,
Nem dob pereg, de hulló levelek.

A harc az múló, ám a csend örök
A föld alatt és csillagok fölött.

Ó jőjjetek, fehér kendővel int
A régi otthon, a bús és szelíd.

S mint rémes álmot ébredő gyerek
A szívetekből kitöröljetek:

Négy év pokolt. Mindent feledni kell,
Az ember többé ilyet nem mivel!

A szuronyokból ásó lesz s kapa,
Öreg bakából édes jó apa.

Halál árkából, mely könnyel tele,
Arany kalászok szőke tengere.

Ölő acélból író, tiszta toll,
Örök életről mely himnuszt dalol.

A vén bakancs nem a halálba tart,
De a szabadság szent útjára majd.

A hátizsákkal dobjátok le mind,
A szolgaság és szégyen terheit.

S dalos reménnyel úgy induljatok
A szebb jövőbe, munkás magyarok!