Juhász Gyula

Örök visszhang

Most tűnnek már elém e régi utcák,
Hogy bontogatják a vén házakat.
Most érzem én vén házak mélabúját,
Hogy rám merednek a vak, tört falak.

Ó most tudom, mi volt nekem e tájék,
Hogy romban, porban, holtan itt hever.
Elmúlik már a tűzfal és az árnyék,
Melyet borongós álmomra vetett.

Most érzem, mily szép volt az esti óra,
Mikor kiskocsmák kékes ablakán
Kiszűrődött a lámpafény, a nóta
S lassan kihúnyt a téli táj haván.

Az elmúlásban hirtelen kicsendül
A dolgok mélyén alvó dallam is
S szívünkben tovább zeng minden, mi eltünt,
Ha lemondón, fájón és halkan is!