Juhász Gyula

Örök zene

Gondolj el nem múló zenékre lelkem,
Szűz csillagokon fönn az égi kertben.

És éjszakára, melynek tükörében
Elsápad minden árnyék földön, égen.

Ember Fiára, ki lenn járt e tájon,
Hogy minden szív eztán remélve fájjon,

Az ő hajára, mely szőkébb a holdnál
És a halálra, mely békébe pólyál.

(E verset írtam messze költözőben,
Fekete márvány alján, temetőben.)