Juhász Gyula

Pihenni tért

Pihenni tért és ágynak dőlt szegény,
A búsképű és naplelkű lovag
S az élet, e nagy, távoli csatatér,
Mely vesztőt, győzőt egyaránt fogad
S a csöndes, boldog föld alá kisér,
Már messze tőle, mint bús gondolat,
Övé a szűk ágy s keskeny ablakon
Halkan rügyezve hozzá behajló méla lomb.

És most kinyitja fájó, nagy szemét,
Amely ámulva látott sok csodát,
A tág világ dús földjét, mély egét
S mit ég és föld közt álmok szeme lát
És most előtte minden oly setét,
Minden homályos s nincsenek csodák,
Kihűlt, kihalt a nagy, dús végtelen
S nincs gőgös szélmalom és kegyetlen szerelem!

És hol vannak a régi lovagok
És hol vannak a régi asszonyok
És hol a Grál, mely éjeken ragyog,
Dulcinea szeme, amely lobog?
Amely lobog, mint távoli napok,
Amely ragyog, mint messzi fároszok.
Hol van ma lovag, hölgy és ama Grál,
Ó élet, messze táj, be szép és rég valál!

Pihenni jött és ágynak dőlt szegény
És fekszik csüggeteg és hallgatag
Az elmúlt arany álmok szigetén
S a kincsből, hírből ami megmaradt:
Ó biblia, mint elkopott remény
S lovagregény, szúette és szakadt
S ránéz szelíden Isten egy Fia
S halotti ingét varrja a hű Dulcinea.