Juhász Gyula

Prológus Eötvös József ünnepére

Egy igaz, nagy ember ünnepére jöttünk
Aki nem kevély érc, magosan fölöttünk,
Nem a csaták hőse,
De szelíd, finom fej, komoly és nyílt homlok,
Kit a szenvedőkért felhőztek a gondok
S ki vigyázva nézett a magyar jövőbe.

Ki született báró, mert lelke nemesség,
Kinek az előjog dicső kötelesség
Áldozni a népért.
Aki a kastélyból a kunyhóba szállott,
Hozva a jobbágynak az örökváltságot,
Ezeréves szörnyű szolgarobot bérét.

És megünnepeljük a költőt, ki ember,
Aki forró szívvel, ragyogó lélekkel
Harcol, mikor alkot
S költeménye tetté, álma lesz valóvá,
Fölsíró regénye új forradalommá,
Melyben a jog győz és nincsenek sírhantok!

Mint a hű tanítvány, úgy állunk előtte,
Hiszen ő e nemzet nagy, bölcs nevelője,
Szelíd és jó mester.
Élete tanulság, emléke örökség,
Úgy daloljuk őt, mint új idők új hősét,
Ki új díszt adott e nagy, szent szónak: Ember!