Juhász Gyula

Pusztaszer felé

A pusztáról szabad szél száll felém,
Nyugalmas rónák nyugtalan szele,
Úgy ostorozza zsibbadt testemet
És búbánatos lelkemet vele.
Szabad szél, szilaj paripáknak anyja
Adj szárnyat nékem, el, kelet fele,
Hagyj leroskadnom ott a szeri pusztán,
A legszebb nótát elzokogom aztán!

Ó szeri puszta: szabad és örök,
Gőgös fajomnak a jelképe te,
Itt ontott vért a hét vezéri kar,
Termékeny lőn az áldott rög vele,
Azóta szomjas és hiába szórt itt
Véres magot száz nemzetség bele,
Ez a föld még szomjúhozik nagyon
És ing alattad, árva magyarom!

De azért igric, ha te erre jársz,
Fúdd meg a kürtöt, hadd zengjen a táj,
Hadd visszhangozzék amaz ezer év,
Ami ujjong és ami fájva fáj.
És bár melletted senki se figyelmez
És bár visszhangos szívre se találj:
Ezer év hallgat és ezer év harsog
S föltámadásra várnak mind a hantok!