Juhász Gyula

Stanzák

A könyvek várnak, ó de mennyi könyv még.
Szép, holt betűk, száz élő gondolat.
Távol, közel a vérző, ősi föld ég,
De nékem már elásták kardomat.
A lelkem bús csuklyába öltözött rég
S megölték ifjú akarásomat.
A könyvek várnak, könyvek könyve, tenger,
Találkozóra távoli szívekkel.

Ó volt idő, hogy én is elszakítám
A mély magánnyal szerződésemet;
Mert szép az élet és ragyogva hitvány
És hívogat és híván, eltemet.
Ó szép a nő s a mester is tanítvány
És kontár, hogyha vélük enyeleg,
Ó szép a nő és sírni kell, ha kába,
Kietlen vággyal gondolunk reája.

Már késő minden, újfent vár a néma,
Komoly magány, hol szívem, nagybeteg,
Úgy néz az égre, mint távol határra,
Hol társaim a vándor fellegek.
Kék csönd, te légy már harcaimnak ára,
Hol a galamb és az öröm lebeg.
Milyen nagy és mély a világ, ha némán
És messziről és idegenre néz rám...