Juhász Gyula

Szerény gőg

Alázatosan és búsan botorkál
Szegény szolgád, ó élet, utadon,
De néha, néha énekelni próbál.

A szavadat én hittel hallgatom
S a porban és a sárban is dalolva
Megyek, megyek az országutakon.

Hiszen halál vár rám, bús vándorodra
S a temetőkbe többször térek én
És örömestebb, mint a városokba.

De olykor mégis, lelkem rejtekén
Valami büszke sejtés bujtogat,
Valami titkos és bízó remény.

Tán egy dalom, szelíd, mély hódolat
Előtted szépség és előtted élet,
Túlzengi majd a Hindenburgokat

És mégis győzök én, ha már nem élek.