Juhász Gyula

Távolok üzennek...

Az életünkben vannak olyan órák,
Mikor balsorsunk vészharangja kong,
Mikor fekete arcú gyász hajol reánk
És messze, messze süllyedő hajók,
Amelyeken reményünk kincse süllyed,
Szemek, miket ajkunk csókolni vágy
S melyek örök álomba szenderülnek.
Oly kurta az üdv, oly tág a világ!

- S valaha majd aranyos naptüzésben
Megyünk egy tájon boldogan tova,
Egünk biztatva mosolyog le kéken,
Érezzük, szép perc, nem térsz meg soha
És váratlan szívünkbe tör egy álom,
Ólmos, kormos, kegyetlen, kusza gond:
Valaki végsőt sóhajtott e tájon
És ránk gondolhatott!