Juhász Gyula

Testvér!

Mért von úgy a vágy benézni csorba
Ablakon, ha gyéren lámpafény ég
Szűk szobában s asztalnál dohogva,
Bús lakó ül s véle tompa kétség?

Nem tudom ki, nem tudom miért bús
És miért néz oly merőn a lángba?
A falon a barnás, régi Jézus
Arcán új fényt tétováz a lámpa.

Vagy Aradnak vértanúi mennek
Szép halálba, rút halálba némán?
Mindegy az a fásult idegennek,
Aki ül csak s töpreng napi témán.

Úgy szeretnék besurranni hozzá,
Mint a tolvaj, aki senkit sem fél,
Kezét lágyan a kezembe fognám
És suttognám lassan, lopva: Testvér!