Juhász Gyula

Tóth Árpád sírjánál

Halotti koszorú helyett
Kivittem hozzád szívemet,
Költő és testvér, bús, szelid,
Lelkembe zsongtak rímeid.

Úgy éltél ott, ez estelen,
Köd volt, november, rejtelem,
Nevedben nem múló varázs,
A síron túl föltámadás.

Boldog poéta, mondtam ott,
Halálig elkísért dalod,
Egy rím csókjával ajkadon
Szunnyadtál el egy hajnalon.

Igaz, szenvedtél szüntelen,
De minden kín és küzdelem
Örök formát lelt s életed
Zenéje együtt szűnt veled.