Juhász Gyula

Vojtina új levele öccséhez a drámaírásról

Hallom, öcsém, hogy a költői pályát
Választod, szóval az éhenhalást.
Mert magyar dalnok sorsa nem javult föl,
Mi több, lecsökkent jó Petőfi óta,
Ki legalább szerkesztő lett, szegény.
Hiába vágyott új századba hajdan
Csokonaink, ma is meghalna ifjan,
Szárnyas lovát ha nem fogná igába!
Nehéz az élet és nem kell a dal most,
Csak hogyha sanzon vagy kuplé neve.
Mégis, öcsém, ha már te mindenáron
Csak literátor óhajtasz maradni,
Van egy mód arra, hogy sikert arass,
Csengő sikert és ez a drámaírás.
Ha van benned lemondás s nem kívánsz
Költő maradni: akkor rajta, bátran!
Nem kell egyéb hozzá, csak egy írógép,
Mert tinta, toll oly ósdi hagyomány már,
Miként a lant, koboz és oly nevetség,
Miként a múzsa csókja homlokodra.
Ha írógép van s színigazgató,
Ki darabodat elfogadja és lesz
Közönség, aki beveszi, mi kell még:
Csekélység habbal, szóval a darab!
A tárgyát úgy válaszd meg gondosan,
Körültekintőn, hogy egész világon
Mehessen, még ha itt el is bukik,
Nem árt, ha a szereplők magyarok,
Csak angolul ki tudják mondani
A nevüket, mondjuk mister Braun,
Miss Ilona. Lehet víg, szomorú
A darabod, de vége jó legyen!
Csak semmi szociális, nemzeti,
Csak szerelem, jólét és semmi más!
Nem mondom, egy kis bátor szókimondás
Nem árt, de csak módjával, mert utána
A közönség még vacsorázni óhajt
S elég tragédia maga az élet
S elég tragédiát írt már a Sekszpír!
Fő, hogy modern légy! És a technika
Minden vívmányát fölhasználd vigan!
A hősöd jó sokat telefonáljon,
A színfalak közt várjon autó rá,
Repülőgépen szökjön a szerelmes
A gazdag lánnyal s csekket is vigyen
És rádiózzon a bőszült apa
S jazz-band ütemre perdüljön le minden,
Az üzlet üzlet és pénz az idő!
A dialógus hadd legyen lapos,
Fél mondatokkal, semmi gondolattal,
Részint mivel a költészet s a szellem
Más lapra tartozik, részint mivel
Kaviár kell a népnek, nem malaszt,
Azért óránként néhány szellemesség,
Wilde, Shaw uraságoktól levetett,
Nem megvetendő és igen kelendő.
Ám fő a trükk: ezt egykor úgy nevezték:
Deus ex machina. Ma csak mache.
Hogy mi a trükk? Hát mi a vakparádé?
A trükk az trükk, ehhez születni kell,
De nem Árkádiában, annyi szent.
Kész volna a darab, most jő a cím
És ez a lét s nem lét kérdése néha.
A cím legyen nagyon sokat igérő,
De semmit el nem áruló. A cím
Már félsiker, ha jó s egész bukás,
Ha rossz. Jó címre, mint cukorra dongó,
Jön a közönség. Műgonddal keresd
A címet (és csak erre kell ma műgond).
De eddig még csak félmunkát miveltél,
Most kezdődik dandárja: ez a reklám,
A tizedik múzsája századunknak,
A többi múzsát bátran pótoló.
Ez hirdeti előre: itt a sláger,
Ki jobbat alkot, az már szemtelen.
E múzsa már jazz-banddel dolgozik,
Hírharsonákkal, hangos üstdobokkal,
Repedt fazékkal és kongó kolomppal,
Mert reklám nélkül lángész még lehetsz,
De drámaíró nem lehetsz, öcsém.
A reklám nélkül eljuthatsz a mennybe,
De nem juthatsz el Bécsbe s nem lehet
Végállomásod Honoluluban.
S ha mégis, szép öcsém, költő akarsz
Maradni ebben a nehéz iparban,
Akkor ne fáradj a színházhoz el,
Hanem tedd a fiókba művedet.
Talán majd eljön a hálás utókor
(Bár úgy hiszem, hogy ő is feledékeny)
És fölfedez egy késő filozopter,
Ki doktor lesz művedből és idővel
Egyetemen professzor, míg te szépen
És csöndesen árvácska, viola,
Rezeda és százszorszép is lehetsz
A honi rögben és ha van szerencséd
És pártfogód, még kaphatsz szobrot is, hajh
És elneveznek rólad egy kis utcát,
Hol a nyomor s a szenvedés lakik,
S ez stílszerű, mert egykor itt te laktál!