Kafka Margit

EGY KIS ROMANTIKA

A mi kadétunk új mesébe kezd, -
Sok asszony csügg szaván,
Megint az apród szerepel, a régi,
S a szép királyleány.

A hölgy szíve a rács megől epedt,
A fiu kinn dalolt,
Nem látta más, csak a diszkrét öreg,
A teliképű hold.

Zengett a lant, - és ah, - szakadt a húr,
Nem látta, csak a hold, -
Megtudta mégis a király, kinek
Vad, kemény szíve volt.

Hívatja, s mond itéletet szegény
Fejére, - iszonyút.
Sötét börtönfenékre küldi őt,
A halovány fiút.

S most, - hölgyeim, - részvétük esdem én,
- Szólott a zord király:
- Ama börtönbül két ajtó viszen,
Mindkettőn könnyű zár.

Ha vakszerencse kedveli e gazt,
Válasszon, - akarom!
Az egyiket, ha nyitja, - nászruhában
Várja legszebb rabom.

Az egyik ajtón esketésre készen
Egyházfi, mátka, pap, -
Új szerelem úgy vezekli a régit,
Mire feljő a nap.

A másik ajtó, - színre és alakra
Mindenben egyező, - -
Ám halálok halála várja menten,
Ha oda nyit be ő.

A másik ajtó színre épp olyan,
És rajta könnyű zár, -
Ám ott, megette, - vakmerő fejére
A pallos éle vár.

Szól az itélet. S hosszú börtönéjen
Virraszt szegény gyerek.
Ez a pokol legrémesebb talánya!
Ki oldja, - fejti meg?

A két kapu hallgatva rámered,
Jaj! Mittévő legyen?
- És a királyi hölgy sem alhatik
A lágy hóselymeken.

Nos, - hölgyeim, - szerelmes szív előtt
Maradhat-e talány? -
Pirkad a reg, - és ablakáho' surran
A szép királyleány.

Asszonyfurfang előtt van-e titok,
Bár tömlöcéj fedi?
- A szép bűntárs a börtön ablakán
Kopogva, - int neki.

Ám, - hogy melyik ajtóhoz küldte hát?
- Kiváncsiak nagyon? -
Eddig az én mesém. Önök a többit
Fejtsék meg asszonyom!

Elhallgat a gonosz kadét,
És néma a szalon -,
Csak egy kínai bólint, vigyorog
Porcelán asztalon.

S a kékszemű Annie halkan sóhajt:
- Megmenti, tudom én!
S ha ifja egybekelt a rableánnyal,
Maga zárdába mén.

És szól a miss: Magam is azt hiszem,
Ám úgy még nemesebb,
Ha búcsú nélkül, nyomtalanul tün el,
Égő szívén a seb. - -

Az őrnagyné töpreng: Ha esze van,
Azért a lány - marad,
Mért adnók fel a szerelem jogát,
Egy - házasság miatt.

A szép Edithnek ajka megremeg,
És szól sietve: Nem!
Ezerszer inkább halva tudjam én,
Minthogy másé legyen.

Egy asszony hallgat. Álmodozva ring
A hintaszék ölén, -
S hazudja: - Ah - halálba küldeném,
S meghalnék véle én.

1905