Kafka Margit

JÓSLATOK

Ős Kaldeának három szent öregje
Ama kicsiny jászol körül megáll.
És szól az első kegyes ámulattal:
"Hozsánna néked, újszülött király!
A régi jósigék betelve nálad,
És mérhetetlen a te dicsőséged!
Fénylő arannyal, Izráelnek fénye,
Szegény, agg szolgád hadd szolgáljon néked!"
S a halvány asszony halkan kérdezi:
Honnan való vagy, nyájas idegen?
"A szavad ékes, föl nem érem ésszel,
De, - nem tudom, - úgy elszorul szívem!"

És szól az ifjabb: "Hadd köszöntlek én is,
Próféták lelke, igéret fia!
Te vagy szava a pusztán kiáltónak,
És Téged hallván, megtér Sodoma.
A te neved elterjed Alajonban,
Mint illatozó nárduskenetek,
Szűzek követnek liliomos mezőkre
Téged. Ah, e tömjén illik neked!"

Felel az asszony: "Ifjú bölcs, bizonnyal
Jól ismered te mind, mi írva van,
De - kis szegényem itt e durva gyolcsban -
Tán álmodom. Nem értelek, uram!"

A harmadiknak olyan bús az arca
S oly hosszan nézi Mária fiát,
És szól: "Asszony! Míg az idő betelnék,
A te szived is hét tőr járja át.
Akit te szültél, gyötrelemre szülted,
Mert szólni fog, és nem lesz, aki értse;
Szeretni fog és száz ocsmány szitokkal
Epét meg myrrhát nyujtanak feléje."
Az asszony felriad. Reszketve, sírva
Keblére vonja szunnyadó fiát,
És könyörög: "Óh, szörnyű a beszéded!
Én értelek! Uram, ne mondd tovább!"

1906