Kafka Margit

LEGENDA

Hallga csak! Mese szól. Ganges-parti nádban
Ősbozót regélte, fehér éjszakában
Ingó holdsugárnak.
Parti szél hallgatta, röptiben elkapta,
Ingatta-lengette, valahol elhagyta,
Mikor belefáradt.

- Sugaras hajnalán az öreg világnak,
Mikor ifjú földén még istenek jártak
És virult az Éden,
Bűbájos csoda állt, szent paradicsomfa,
Ágas-bogas, ékes gyümölcsbe borulva
Az öröm kertjében.

Szólt Bráhma: E fában kedvem telik nékem, -
Áldással megáldom, malaszttal tetézem,
Oly igaz, mint élek.
Lelket csókolok rá. Leszen a termése
Élő csodagyümölcs, - osztályosa, része
Szívem melegének.

És lőn, amint mondá. De hogy tovaszállott,
Ott terem a másik, az ősgonosz Átok,
A sötétség atyja.
Éles tőrt von elé, s csak úgy tréfaképen
A sok érző lelket elmetszi középen
S otthagyja kacagva.

Hogy a hajnali szél a lombot megrázta,
Félgyümölcs, feleszív széthullt a világba, -
Viharos pusztákba.
Hangos lett az Éden fájdalmak jajától,
Félszív a felétől messze került, távol
S lett elhagyott, árva.

Azóta mindmáig nem szűnt el az átok,
A vihar még egyre járja a világot -
És bár ázva-fázva, -
Csupa gyászos lélek temetné a gyászát,
Csupa társtalan szív keresi a társát,
Sohasem találja.

Olykor némelyikünk ujjongva fölérez:
Véletlenül illik néha fél a félhez,
Találomra épen
De valami mindig hiányzik belőle,
Fölébredünk tőle. A mi álmunk dőre,
Messze van az Éden!

1903