Kafka Margit

ZSOLTÁR

- Verlaine -

Szerelmed, Uram, megsebzett engem;
itt vonaglik a seb vérpirosan, -
Uram, - szerelmed sebzett meg engem.

A te félelmed átvillámlott rajtam, -
Látszik sisteregve az égő fekély;
Félelmed villáma átcikázott rajtam.

Azóta tudom, hogy minden haszontalan;
Trónusod lépcsője akarok lenni,
Mert minden egyéb haszontalan, Uram!

Részegíts meg engem a te véred borából,
És asztalod kenyere tápláljon engem,
- Itasd lelkem a te szent véred borából.

*

És vedd az én vérem, mit nem pazaroltam el,
Testem, mely méltatlan a szenvedésre,
És vérem, amit még nem pazaroltam el.

Fogadd homlokom, mely egykor bíborba borult,
- A te szent lábaid zsámolyaul.
Vedd homlokom, mely oly könnyen bíborba borult.

Fogadd két szemem, - a tévelygés lidérctűzét,
- Most az imádság könnyűi oltsák
Két szememet, a tévelygés lidérctűzét.

Fogadd ajkaimnak sok csapongó szavát;
- Töredelemre intés lesz ezentúl, -
Fogadd ajkaim sok zavart, hazug szavát.

Fogadd kezem, amely adni sohasem tanult; -
A jóillatok oltárán, - az égő áldozathoz
Használd kezemet, mely adni sohasem tanult.

Fogadd lábaimnak táncos, léha neszét;
- Most irgalmadnak hívó szavát várják, -
Ím, vedd lépteimnek táncos, könnyű neszét.

Fogadd szívemet, mely bűnös vágyakra hevült,
- Most szent töviseid között vonaglik
Szívem, amely eddig forró bűnökre hevült.

*

Isten, áldozat, irgalom Istene,
Az én vétkeim örvénye beh mély,
Oh irgalom, áldozat Istene, te!

Oh bosszuállás, igazság Istene!
Gonoszságom fertője, mint sötétlik,
És te vagy a bosszú haragos Istene!

- De te áldás és béke Istene vagy,
És szörnyű az én nagy szorongatásom,
- Szánj engem, - hisz a béke Istene vagy!

Hisz te előtted semmi titok nincsen,
Te tudod, hogy a szegények szegénye vagyok,
- Kegyelmet találjak színed előtt Isten!

1906