Kassák Lajos

ELHAGYOTT TÁRGYAK

            I.

Egy szék emlékezik.
Üres szobában
árnyékrácsok közé szorítottan
még érzi egy asszony
puha combjainak ízét
egy betörő ragadozómancsainak tapogatását
egy kisgyerek nehéz lélegzését
amint gyöngyháznyelű késével
keményfa testét hasogatni kezdi
még nem feledte el
hogy egyszer kikölcsönözték a szomszédba
de nem ült rá senki
mintha féltek volna tőle.
Nagyon szomorú volt akkor
de sírni nem tudott.
Most se tud sírni.
Némán és előkelő alázattal
itt kell meghalnia
az üres szobában.

            II.

Szétdúltan és kihűlten
terpeszkedik az ágy
négy faragott lábon akár egy otromba bálvány
csont nélküli bőr nélküli test
melyet szétmarcangoltak az éjszaka
végül cserben hagyták ahogy kivilágosodott az ég.

Süket és néma
pletykálkodó szóval
nem árul el semmit abból
ami néhány órával előbb
körülötte benne történt
cinkosa a tomboló vágynak
a görcsbe rántó csömörnek.

Nem szól a felhevült testek illatáról
a szívek ritmustalan vergődéséről
mély sóhajokról
a lihegő támadásról
a megadás kéjéről.

A nyitott ablakkal szemben
úgy terül szét a világosságban
mint az elgázolt hulla
akit az útszélen hagytak gyilkosai.

            III.

Nézz be a kulcslyukon
azon a lyukon amit az ócska
deszkaajtóba vágtak.
Nézz be akár egy pillanatra
és megláthatod
a hegyesre és élesre köszörült
vérrel bemocskolt
nagykést.
Valaki csak úgy odavetette
a háromlábú asztal lapjára.
Talán egy megcsalt szívű férfi
talán egy nő aki szégyelte terhességét.
Kemény acélja megvillan
a fényben
de néma marad.
Sem a gyilkost
sem a meggyilkoltat
nem árulja el.
Csak a vér színe és szaga
kiált segítségért
egy idegen világból.

            IV.

Meghalt a mester.
A szobrászműterem olyanná vált
mint egy elhagyott istálló
egy sose rendezett raktár
vagy egy igazi szemétgödör
ami bűnjeleket torz álmokat
és senki nem látta kincseket rejt magában.
Kész szobrok kőből és fából
női testek szűzi formái
valamiféle címer vázlata
szomorú öregasszony bronzból
gnómpofák
mitológiai szörnyek
és torzók
amiket a mester
nagy kínok között sem tudott
megszülni.
Agyaghulladék közt
kőporszemfedő alatt hevernek
döglött szerszámok és rozsdamarta edények társaságában.
Néha rájuk nyit a házmester
matat köztük
szaglász valami után
aztán elmosolyodik
és újból
rájuk zárja az ajtót.

            V.

A magas part kőfalához
csapkodják a hullámok.
Csörömpöl
az orrába fűzött lánc
bordái ropognak.
Valamikor
egy férfi és egy nő kedvence volt ez a csónak
felmérték vele a távolságot
feküdtek benne akár egy nászi ágyban.
Aztán veszett dühében
oldalba rúgta a férfi
elsodorta a folyó
cibálta
tépte
de nem bírta elnyelni.
A part tövében haldokol.
Néha kövekkel dobálják a gyerekek
néha a nád közül felvetik magukat a halak
és megcsodálják
kékre fehérre vörösre
mázolt roncsait.

            VI.

Annakidején
rezesbandával üdvözölték
a telep kapujában.
Kerekeibe vörös papírszalagokat fűztek.
A megvalósult gépcsoda.
500 lóerővel dolgozott.

Olykor megmakacsolta magát
dohog csikorog
megtagad minden engedelmességet.
Majd ismét nekiindult.
Évekig élt a munkások között
akár a testvérük.
Aztán nem bírta tovább
kikerült a palánkon túl
az árokba.

Esténként hazafelé menet
szólnak róla az emberek
ki rokkant
dögöljön meg.
Időnként még kiejt magából
egy
egy
elvizesedett
olajcseppet.

            VII.

Valaki bezárta
a szép mahagóni dobozt.
Micsoda beérett szín.
Remek faragások
mélyén
vörös bársonyba göngyölt
arany karikagyűrű.
Egy menyasszony gyűrűje volt
egy szűzé
aki nászéjszakája előtt
megölte magát
szerelmi lázban
iszonyodó félelemben.
Mielőtt kiitta a mérget
bezárta a gyűrűt
s azóta megfeledkeztek róla.

Magára hagyottan
alszik
talán meg is halt.

Nem hallja hogy a szú
milyen kitartóan rágja
a doboz falát.

            VIII.

Kivénhedt ingaóra fekszik
a szemétdombon
számlapjával
mintegy arccal égfelé.
Valamikor az idő folyását mérte.
Emlékeznek rá
az egész ház
egész falu
mozgását ő határozta meg
majd érthetetlenül raccsolni
asztmásan köhögni kezdett
és meghalt.
A gyerekek martaléka lett.
Mutató karjait letörték
kiszedték a beleit.
Most giliszták és pókok
tanyáznak gyomrában.
Olykor meglátogatja a kutya
és levizeli.

            IX.

Ki emlékszik
Vincent van Gogh bakancsaira
az ajtó előtt.
Milyen széttaposottak
megalázottak.
Elhagyta őket az élet
de nem haltak meg.
Egy tébolyult festő
lehelte beléjük
a lelkét.
Halhatatlanná
és szentté váltak.
Most a műkereskedők
hálójában vergődnek.
Értéküket
a börzén jegyzik.

            X.

Zsíros elmocskolódott
kártyák hevernek
szerteszét a házban.
Hátlapjukon
cinkelések
hamisjátékosok ujjlenyomatai.
Vannak olyanok is amiket
asszonyok könnyei áztattak fel.
Részegesekké
késelőkké tették
a férfiakat.
Most szempillantást sem érdemelnek.
Elvégezték pokoli
szolgálatukat
és megdöglöttek.
Mintha
a seprű is
undorral
elkerülné őket.