Katona József

BÁNK BÁN - Második szakasz

Setét boltozat Petur házában. Hátúl középen egy fekete asztal, melly körül Mikhál bán, Simon bán s a békételenek ülnek, sokan pedig körülöttük állanak. Petur bán az elölülő; a feje felett, a falon egy kép függ, mellyen egy, a trónuson büszkén ülő asszony látszik. Mindenik békételen mellett a székhez egy béfedett pajzs van támasztva. Egy nagy függőlámpás világít. Az előbbeni éjtszaka.

PETUR

A hajnal érkezik, s még mind csak illy
határozatlanúl? - Szorongatást
okoz talán a jó szerencse? Vagy
csak öszvetett kezekkel várakoztok,
hogy majd helyettünk fog dolgozni a sors?
Hát nem ti voltatok, kik olly mohon
kaptátok érc-pohártokat, midőn
vagy három órával ezelőtt ivék a
magyar szabadság hosszú életére!?
Úgy, úgy! Hiszen meg kellett volna azt
gondolni, hogy csak akkor mernek a
kis gyermekek mást megfenyegetni, a-
midőn hiszik, hogy azt nem tudja senki.

SIMON

Boldog, ki hisz; mert meg nem váltja a
jelenvaló kissebb rosszat talán
rosszabb jövendővel. Mi lesz hazádból
akkor?

PETUR

          Megállja még az a sarat.

SIMON

De mégis - úgy lehet, hogy elmerűl.

BÉKÉTELENEK
dörmögve.

Igaz.

PETUR

       Hah! - Ördög és pokol, biz úgy
kivántok itt világosíttatást, mint-
ha a dolog csak engem érdekelne,
és bőrötökre tán építeni
magamnak egy uralkodást akarnék.

SIMON

Mikhál, te szólj.

MIKHÁL
aki szundikált.

                          No mit? - Csináljatok
mi tetszik, és ahol közeggyezéssel
megállapodtok, ott megeggyezek.

Ismét szundikál.

SIMON

Hm! Csalhatatlan a közeggyezés?

BÉKÉTELENEK
dörmögve.

Kérdés!

PETUR

            Tehát ti szűntelen csak a
visszhangi vagytok e szőrszálhasító
fontolgatásinak? Mért jöttetek
ide hát? vagy a pillantatnak közel-
létébe' kívánnátok visszamászni?
Ó, gyáva lelkek! Mondom: a jövő
éjjelre.

SIMON
homlokát dörgölve.

          És olyan hamar?

BÉKÉTELENEK
nyughatatlansággal.

                                    Hamar.

PETUR

Zárt néki, míg nekünk nem adja ő.
Tő asszonyok kezébe, nem királyi
pálcánk, - le onnan, édes asszonyom!

A felette lévő képet ellöki.

Egy oly teremtés, akinek nem ez
hazája, - cinteremjeinkben a-
kinek lenyúgodott szülői nem
tevék le csontjokat, - ki gyermeki
játékainkban is nem osztozott volt,
bennünket az vajjon szerethet-é?

BÉKÉTELENEK
elevenebben.

Nem! nem!

SIMON

                 De hátha mégis úgy lehetne?

PETUR

Hallgass, Simon! - Nem érdemes talán
az, ami játékon forog, hogy a
kockák vetésén kissé karjaink
fárasszuk?

Felkapván a mellette levő pajzst, arról a takarót lerántja, és a címer rajta egy a trónus alatt vérében fetrengő asszony.

                Im csak ide tekéntsetek!
Nem érdemes mászásra e derék
szőllőgerezd? Nem érdemes, hogy a
király megént király legyen, s nyakunkra
ne hágjon a dölyfös Meránia?

Mind bámulva vonják le mellettük levő pajzsaikról a takarót s mindeniken az előbbeni címer látszik.

Egy véres asszony a királyi szék alatt. -
Nincs senki is? - No menjetek haza
tehát s vegyétek fel magatokra a
töredelmeseknek köntösét, ha ez
vétek; s zokogjatok, mint a bolondok,
kik vétkekért csapra ütik véreket -

BÉKÉTELENEK
felzúdulva kardot rántanak, s az asztalra csapják.

Sokáig éljen a magyar szabadság!

MIKHÁL
felütődik.

Mi az? Mi végződött?

SIMON
ingadozva.

                                   Én nem tudom.

PETUR
egy szegletbe dobván a nálla levő pajzst.

Le a királyi székből, asszonyom!

BÉKÉTELENEK

Véressen is!

MIKHÁL

                   Mit? - Ó, nagy Istenem!

PETUR

Mi lelt, öreg? - Vagy úgy! Hát a jövő
éjjelre -

BÉKÉTELENEK

            Pártütés!

MIKHÁL
felugorván egyik székről a másikra tántorodik.

                          Hah! Pártütés?!

PETUR

Utálatos beszéd! Nem pártütés -
Kicsikort szabadság! - Csak nyúgodj, öreg.

MIKHÁL

Ó, nyughatatlan éjtszakám! Simon,
Petur - ti - emberek! - Irtóztató
álomba rengettetek el engemet.
Mikhál - öreg! Mi lett belőlled? Ébredj!

Magát mejjénél rázza.

PETUR

Csak csendesedj! Neked semmit se kell
csinálni -

MIKHÁL

              Ó, bán, bán, ez már gyalázat!
Simon! Simon! Te is közöttök? Ó, nem!

SIMON

De hátha mégis -

PETUR

                           Ő is fegyveres
társunk -

MIKHÁL

Csalárd vagy bán: az én öcsém ő!
Uram, Teremtőm, szánj! Mire
jutottam?

Térdre esik.

               Irgalom meg irgalom,
irgalmas Isten. Ah, hová jutottam!

Elhanyatlik.

SIMON
felfogja.

Bátyám!

PETUR

             No, hagyd el, üljetek le csak.
A vének ollyak, mint a gyermekek,
kik mindenért sírva fakadnak. Nem is hal
ő meg.

SIMON

          De hátha mégis úgy lehetne -?

AZ ŐR
kívül.

Ki vagy?

SZÓZAT

             Szabad magyar.

AZ ŐR

                                     Mi jelszavad?

SZÓZAT

Melinda.

PETUR

              Jön.

BÉKÉTELENEK

                    Ki az?

SIMON

                             Melinda?

*

BÁNK BÁN
betoppan.

                                           Bánk.
Az Isten e gyülekezet álmodott
céljával, az ha elsül, és igaz jó!

PETUR

Nem álmodott ez, elsül, és igaz jó!

BÁNK

Úgy hát szerencsét kívánok.

PETUR S A BÉKÉTELENEK

                                            Köszönjük.

MIKHÁL
feleszmélkedvén Bánkhoz siet.

Bánk, kedves, édes öcsém! Isten hozott
egy ősznek oltalom-pajzsúl! Te ments
meg engem e haramiák közül.

BÁNK
kardjához kap.

Haramia?

BÉKÉTELENEK

              Hogyhogy?

PETUR

                               Semmitől se tarts, bán!

BÁNK

De hát mért reszket ez az ősz?

PETUR

                                                Mivel
csak gyermek.

MIKHÁL
égre vetett szemekkel.

                      Ó, uram, bocsásd magadhoz
e gyermeket, s adj neki jó éjszakát!

BÁNK

Öreg, világosíts meg e dologban.

MIKHÁL

Úgy vélekedtem, hogy Peturnak egy
vitézi társaság lesz célja, mint-
hogy a kalandosok már elhagyatnak.
Azonban képzelhedd érzésimet,
midőn felébredék, s kiáltani hallom:
Le a királyi székből! - Pártütés!

Való tehát?

                 Nem egészen. Csak hogy egy
asszonynak engedelmeskedni nem
fogunk.

            S miért?

                         Miért? Miért? Te kérded
azt, bán? Szegény lélek, sajnálhatom
szép gyengeséged.

                            Gyengeségemet?

Ne erőszakoskodjál magadon! Tudom
én jól, hogy elvesztette lelked egy
részét arany nyúgalmának. - Panasszát
nem hallod elnyomattatott
hazádnak, és nem látod, mint potyog
hazádfiának orcáján le könnye?
Ez a merániaknak izzadoz;
amaz merániaknak a hasát
hízlalja vérverejtékével; ez
bőrét siratja, mert merániak
takargatják be abba testeket.
Román ugyan csak zendítő vala,
meg is fizette Zavichosztnál halállal!
De a szegény Miciszlavic Miciszláv
mit véte, e meráni büszke asszony
hogy tartományait kivánja el?
Bánk bán! Barátim! A szülők Polyák-
ország felé néznek kisírt szemekkel,
mert tán fiúk Endrével ott veszett,
azért, hogy egy ötesztendős gyerek
nyerhesse a galíci tartományt.
Légy boldog, Endre! Ha te királyi pálcád
kezébe adtad asszonyodnak, és
jóságodat dicsérni hallván, úgy veszed
incselkedését, mint jó pénzt - ime:
alattvalóid így segítenek.

BÁNK

S mit véte nektek e meráni asszony?

Ó, bán! Ez a derék asszony nagyon
értett azon közönséges szokáshoz -
de engemet csak nem fog lépre csalni -
jól tudta ő azon mindennapi
fogást, mikép kelljen az alattvaló
nagyoknak orrára az édes reménység
üvegszemét nevetve tenni fel;
de úgy, hogy azt ők észre sem vegyék -
az ollyanoknak, mint te vagy, nagyúr,
ő rang, igéret és aranyhegyek
zacskóba zárt szelével el tudá
mázos kegyelmét osztogatni,
s a jó bolondok, hogy helyét találják,
kiveték zsebekből önvagyonjokat.

Amit magok vetettek el, királyjok
vérén vegyék meg azt ismét?

                                             Nem úgy van.

Mi a királyt imádjuk, - ámde egy
Endrében - egy férfiú-királyt imádunk.
Meráni asszony nem kell itt soha.

Nem, nem!

                 Görög, gubás, bojér, olasz,
német, zsidó, nekem mihelyst fejét
a korona díszesíti, mindegy az,
mert szent előttem a királyom, és az
asszonyt becsülöm - ah, de mégis annak
én engedelmeskedni nem tudok.
Nem, nem tudok, mint Endre a királyunk! -
Midőn Posonvárban Erzsébetet
általvevé Lajos thüringi herceg
számára a követség - ó, miképp
állt ottan ő! Egész ország csupán
nyelvén lebegni láttatott: Köszöntöm
uratokat (így szólt), mondjátok neki,
hogy ezen csekélységgel elégedne meg;
ha Isten éltet, még idővel a leg-
több drágaságokkal fogom tetézni. -
S kirakta a szörnyű sok kincseket,
amellyeken Thüringia elvakult.
Hogy álla ottan Endre, hátul egy
szegletben - Endre, a magyar király! -
Pirulva morgott a magyar, s te Bánk
a köntösét rántád, hogy előbbre menjen. -
Sírt bennem a lélek, hogy a pazarlást
szemléltem, és minden magyar szeme
könnyekbe lábbadt. - Honnan volt az a kincs?
Bánk, nem felelsz? - Tulajdonunkat el-
vevé, od'adta a hazájabéli
cinkossinak, s kihúzta a szegény
magyarnak a kezéből a kenyért, s azt
megette a meráni fegyveres.
Lerontatá atyáink várait,
s meráni fegyverest rakott oda;
elszedte hívataljainkat és
a puszta bán névvel cifráza fel.
Eckbert, az öccse, alig törölte le
Fülöp királynak a vérét kezéről,
s itt a scepúsi földet elnyeré.
Berchtold az üstökét se tudja még
befonni, s már érsek, bán, vajda, s Bács-
Bodrog megyékben főispán leve.
Bánáti Bertalan kihal fimag
nélkül: s ez az asszony egy jött-ment Jerindó
di Vegliát atyjafiává teremt -

BÁNK

Igen - de Ráskai Demeter, pohárnok -?

PETUR
megütközik, s ajakát harapja.

A sógorom? Hm! A derék s haszont-
hajtó pohárnok a vámot valóban
elnyerte Újfalun, mert szorgalommal
töltötte a királyné kancsóit. - Sokáig éljen!

Egy kancsót magasan felemel, azután kiönti a földre.

MIKHÁL

A gyermekek tapossanak anyjokon,
midőn az atyjok messze tartományban
fárad szerencséjek miatt? - Gonoszság!

PETUR

Minő szerencséért? Hogy enged egy
asszony kevély áhítozásinak
s Kálmánnak, a fiának, hogy dobot,
vagy egy kicsiny kürtöt nyerhessen - űzi
Galíciából el Miciszlavict?

BÁNK

És így hazátok elbúsúltjait
játszani akarjátok, s királytokat
úgy tenni a királyi székre, hogy
Gertrudis estén szíve megrepedjen?
Fájdalmaiban megölni érzeményit.
hogy társitoknak könnyeit soha
se lássa többé, - egyszersmind szeretni
is, ölni is szándékoztok; mivel
Gertrudis éppen a király maga! -

PETUR

Ne élne vissza hát azzal s ne kapna
vasas marokkal a magyar javak
közé; mivel részemről én bizonnyal
orrára kész vagyok koppintani.

BÉKÉTELENEK

Mi is!

BÁNK

         De ő azért mégis csak az marad.

PETUR

No, nekem ugyan nem az! Ha egyszer ő
rabló, királyném is megszűne lenni -
ezt esküszöm, míg Endre élni fog.
Meg kell erősítenie régi (szent
első királyunktól kitett) szabadság-
béli jussainkat; vagy ha megmutatja,
hogy a hazám boldogságán segít
ezen szabadság eltörlése - egy szót
se szóllok: ámde míg ez a szokás,
e század, Árpád vére, a magyar
érzés, magyar javak virágzanak,
mindaddig azt fogom kiáltani: üsd az
orrát, magyar, ki bántja a tied'!

BÉKÉTELENEK

Üsd, üsd!

BÁNK

              S ezen szokást tekéntve, mi
szükség setétben bódorogni? Ha
törvény s szokás szerént cselekszetek, nem
csak én, hanem minden magyar segítő
kezét sietve nyújtaná. -

MIND
Peturon kívül, mintha hályog esne le szemekről.

                                     Igaz.

BÁNK
csendességgel.

Az őseink becsűlettel s vitézi
lélekkel estek egykor el kicsiny
vagyonoknak elnyeréséért, vagy inkább
értünk: s mi azt mostan magunk javára
tartsuk hazánknak omladékain?
Azokon; mivelhogy zendűlésbe nem
fog-é kiömleni az ártatlanok-,
a felebarátjainknak vére is? melly
bugygása közben fogja a szabadság
jajos tüzét átkozni - hörgeni.
És tagja légyek e rossz társaságnak
itt én is? Ártatlan vért ontani
segítsek? És abban eszköz legyek, hogy
jajgasson a szabadságunk miatt
szegény magyar hazám?
Az élteket s a nyúgodalmokat
kockára tégyük polgártársainknak,
kik, mint szülőinket, bennünket is
tápláltak! - És miért? Mivelhogy ez
asszonynak a hatalma bűntetetlen
teszi azt, mit a közönséges zsivány
talán fizetne életével is?! -
Vétkűl tulajdonítsuk azt neki,
hogy a felekzetét jobban szeretné,
mint a magyarságot? - Ha németek
között közűletek király lehetne
egyik, nem elsőbb volna-e előtte
még ott is a magyar?

BÉKÉTELENEK
gondolkodva, dörmögve.

                                Hisz az való.

BÁNK

És ennek ellenét kívánja még-
is mindenik; sőt azt akarja, hogy
úgy tégyek én is. - Nem, magyarok! Soha
azt tenni nem fogom. Való, hogy engem
az emberek bolondozása meg-
mulattat; ó, de a vérekbe és
az életekbe forró ösztönöm
markolni nem kíván, se játszani.
Hogy Bánk leüljön a setét szövetség
gyász-asztalához, ahhoz nem csekélyebb,
mint bánki sértődés kivántatik.

BÉKÉTELENEK
egymásra nézvén.

Jól, jól beszél.

PETUR

                      Nem jól beszél, ha mondom.

SIMON

Ispán! De hátha mégis úgy lehetne? -

Ha olly hatalmatok lehetne is,
mint volt Leventa- vagy pedig Kupának -
de nekik is elsűlt-e?

                               Mikhál! Gyerünk!

Öcsém!

           Gyerünk!

                         Pokolba! Hát talán nem
esküdtetek meg itten?

                                  Az való!

Kérlek, ne bántsd őket! különben én
tőlük fogok kívánni eggyet itt
mindjárt. Ne engedj jönni annyira -
úgyis felelned kell még egyre - egyre,
mely őrülésre hoz: de félre ezt
most egyszer! - Emberek, jertek velem!
Előbb való a hit parancsolatja:
Istennek a kenettje egy királyi felség.

Az Istennek kenettje Endre, nem
Gertrúd! Ez a rabló az nem lehet!
Azért csak érjem el, torkon fogom,
s királyi széke kárpitjának a
zsinórival fojtom beléje lelkét.
Mint vízözön zúgok mindenfelé,
s ahol találom, ottan rontom öszve
ez asszony annyit átkozott fejét.

BÁNK

Várdán, belőled most a nemzeti
rút gyűlölet, nem az igazság beszél.
Jertek velem, magyarok! Szánjátok őtet,
mert nem gonoszságért gyűlöl, hanem
azért, mivel más más köntöst visel.

MIND

Gyerünk!

PETUR

              Kiholtak szabadítóid, ó,
te vasravert hazám! No, nyeld le a bilincsed
jajgatva, s edd magadnak a halált!
Nem kényszerítelek - magam is tudok
hóhérja lenni azon útálatosnak!

El akar.

BÁNK
Megállj! - Ezen haza- s felségárulót
láncokba verjétek - parancsolom,
én, a király személye, én - maga
parancsol Endre, a király!

PETUR
Bánk lábaihoz hajol.

                                        Királyom!

BÁNK
elérzékenyedve felemeli.

Petur, Petur, kedves bátyám, ölelj meg!
Látod, hová tud téged csak neve
is vinni Endrének! Ládd, mint buzogsz
érette, mégis a szivét akarnád
kitépni! - Hát jut-é eszedbe még a
testvéri-háború? Te ott is - - Endre
pártján valál, - s midőn jószágidat
elszedte Elmerik király -

PETUR

                                       Eressz!

BÁNK

Hozzám jövél szökésed éjjelén,
még egyszer elmentünk a cinterembe
együtt - lerogytál ott atyádnak a
sírjára, s azt mondád: "Igazad vala
atyám, - az Isten nem segít soha
felkent királyok ellen! Nem maradt
semmim, csak egy szivem: már legyen a
föld, mellybe' nyugszol, akárkié; de sírod
ölelése s e mondás enyim marad."

PETUR
Bánk nyakába esik.

Öcsém! - az Isten nem segít soha
felkent királyok ellen! - Már legyen
akárkié a föld és a vagyon -
egy szív marad; s így - szent haza, békesség!

MIND
Bánkhoz tolakodnak.

Az - békesség! -

MIKHÁL

                          Öcsém! Uram, Teremtőm!

BÁNK
mintha mind egybe akarná ölelni.

Ó Endre! Győzedelmeskedj te bár
országokon: de illyen győzedelmet
mint Bánk neked nyert most, nem nyersz soha!

AZ ŐR
kívül.

Ki vagy?

SZÓZAT

              Szabad vitéz.

AZ ŐR

                                   Jelszód?

SZÓZAT

                                                Melinda!

BÁNK

Melinda! Ó, ki gyógyít engemet meg?!

MIND
egy oldalra tolódnak.

Hah! Árulás!

*

BIBERACH
jön.

                    Csak Bíberách.

BÉKÉTELENEK

                                            Hah! Halj meg!

BIBERACH
nyúgodtan visszalép.

No lassan! Ejnye milliom! Biz úgy
nekem estek, énhelyettem hogyha itt
más állna, tán a nyavalya is kitörné.
Kedves vitézek, csendessen! Biz az
ördög nem alszik - ej, szégyen, gyalázat
kardot ragadni!

Csalfa alázódással.

                        Egy magyar csak egyik
bajúsza végével pokolba űzhet
egy ily szegényke németet.

SIMON

                                          Melinda!

MIKHÁL

Hol loptad el húgomnak a nevét?

BIBERACH

Ahol magát más lopta: a királyné
dombérozó mulatságában.

BÁNK, MIKHÁL, SIMON

                                          Ember!

BIBERACH

No hadd beszéljem hát magam ki; de -

Igazán megszeppenve.

Ördögbe is! Valóba, most eszem
fel kell tekerni - átkozott hajón evez szerencsém,
s elül, hahogy reája nem vigyázok.

BÁNK

Kóbor, hogyan jött a Melinda név
nyelvedre?

BIBERACH

                Páh! Tehát mégsem tudod?
De igaz! Hisz a királyné prüszkölő-
becs-rang-porától egész bolondulásig
elszédültél te. No, de szó ami szó,
ők szépen is fogának a dologhoz,
úgymint: "Nagyúr-ej-Bánk bán-így, meg így!
nem illik, ország első nagyja, hogy -
így, meg-meg így." - Felhozta hát ide
szép együgyű feleségét a nagyúr,
bármint dörömbözött szerelme-féltő
nagy szíve.

BÁNK

                 Ember!

BIBERACH

                            Csak csendessen, ó,
bán! Most az egyszer úgy kell már viselni
magamat, hogy a hajlandóságodat
megérdemeljem; mert ebűl leszek.
Ládd, bán, sokan tudták ezt a regét;
és ha igazat kell szólni, addíg én is
sípot faragtam nádatok között,
míg benne ülhettem, s hiú szemekkel
néztem magam körűl - nevetve mást.
Véletlenül így tanultam azt ki, a-
mit szorgalommal sem tudtak sokan.
Ispány uram, te oly merőn tekéntesz
reám, s nem tudod, hogy csak ezen éjtszakát
lett volna szükség el nem lopni Bánk bán
nagyúrtól, és hogy addig, míg ti itt
vele vagytok - otthon Ottó és Melinda -

MIKHÁL, SIMON, BÁNK
egyszerre.

Melinda, húgom? Fattyú! Megöllek!

BIBERACH

                                         Ezt ugyan bizon
szolgálatomra nem reményleném.
Ládd, bán: királyod a kezedbe adta
egész hatalmát; s így hogy egyikének,
vagy másikának útjában ne légy,
el kelle ország-vizsgálásra menned.

PETUR
mérges kacajjal emeli fel ökleit.

Gyalázat! Ellágyulhattam?! - No, Bánk,
hát nem kacagsz velem?

BÁNK
összecsapván kezeit.

                                       Pokolbeli
irtóztatóság büntetései -
földünkre jöttetek hát már? Hiszen
ni, itt világos egésszen, amit én
üres fejű ki nem tudtam találni! -
El, a királyhoz - a császárhoz - a
pápához elmegyek, s hogy elpirúljon,
lerántom e parázna bíborosról
a szép álorcáját kacagtatón.
Ó, légy velem hidegvér, légy velem!
Ne hagyj el állhatatosság! hogy merőn
nézvén szemek közé, becsűletes
tekintetemnél elvakúljon a
szentségtörő. Meggyilkolom ott előtte
a bíboros gazembert; és ha a
vesztőpiacra hurcolnak, kiáltom:
Azért jutott hóhér kezébe Bánk, mert
hitvesse virtusát bosszúlta meg!

BIBERACH

Páh, milliom! Bizony tán nem tudod,
hogy csóka csóka-társának szemét
ki nem kaparja? Mert ám mintsem olly
nagyot bakázzon a bíbor, bizonnyal
előbb feláldoznak tíz Bánkot is.
De gyilkod is haszontalan fened:
az útakat jól tudjuk elállani;
vesztőhelyet se fogsz te látni, hogy
ottan rikólthassál, - az ily rikoltót
titokba szoktuk ám eloltani.

BÁNK

Német! Te megnyitottad a szemem!
S illy kábaságot akartam tenni? - Nem!
Szeggel szeget! Hisz a tilalmas és
megengedődhető ravaszkodás
úgy állnak el, mint a hazug s igaz.
Megmenthetem talán még - nemde? Ó,
szólj Bíberách, lehetne még talán
meggátlanunk? Szólj, szólj!

BIBERACH
öklét összeráncosított homlokához nyomván, igen mély, de rövid gondolkozás után.

                                           Talán. - Gyerünk!

BÁNK

Ember! Ha még késő nem volna - ó,
angyal! szerezd meg üdvösségemet. -
Ne menjetek széjjel mindjárt barátim,
hogy megtaláljalak, hahogy talán
lehetne szükség rátok.

Mikhálhoz.

                                  Ősz, remélj
egy nyugodalmas éjtszakát.

MIKHÁL

                                            Uram,
Szent Isten! Adj te!

MIND
morogva.

                              Ámen. Úgy legyen.

SIMON

Szabadítsd szerette húgomat, Melindát!

BÁNK

Csak egyszer őtet a kezem közé
vehessem, ó, mikép fogom kacagni
a gyáva herceget; s ha húsomat
lerágja a kerítő asszony akkor,
még csontomon is elviszem Melindát.
Egy elhagyattatott helyen legyen
inkább kenyéren s vízen, mintsem itt
pompába bíbor és a hermelin
bemocskolásra eszközül vettessen,
s szolgáljon egy bujának, akinél még
drágább s becsesb előttem a kutyám.

El.

BIBERACH
maga eleibe dörmögve, követi.

És - jó ez is. Csak eggyik nyerni fog!

El.

PETUR
egy ideig merően nézi mindnyájokat, akik elgondolkodtak.

No - üljetek le hát - azt mondta, hogy
maradjatok. -

MIND
székekhez ballagnak, leülnek, s az asztalra békételenül könyökölnek. A többiek körül-körül a fal mellett levő padokra telepednek, és vagy térdekre bókolnak, vagy fejeket hanyatt a falnak támasztják.

                      Jó, jó. Maradhatunk.

MIKHÁL

Bojóth! Bojóth! - Kopácsolásokat
lelkem mennyasszonyi ágynak gondolá;
pedig becsűletünknek egy koporsót
szegeztek. Ó Melinda!

Bánatossan lehajtja fejét, s végre elszunnyad.

SIMON
mellé ül.

                                  Még hiszem,
tán jóra fordúlhat minden! -

Maga elébe néz.

                                            De hát
ha nem? Kevély spanyol szív, hol maradsz? -
Hamar tünő örömremény, mi vagy
te? Játszi képzete a kívánkozó
észnek: mosolyg s - meghal -

PETUR
az ablaknál egy székbe vetette magát.

                                              Jó éjtszakát!

MIND
anélkül, hogy megmozdulnának, dörmögik.

Jó éjtszakát!

PETUR
magába morog.

                  Virrad. - Nem úgy, nem úgy,
ti földi istennék! Ne gondoljátok azt,
hogy minden irtózik hatalmas hangotoktól!

Hirtelen visszateként.

Hát alszotok?

MIND
lassabban.

                   Jó éjtszakát!

PETUR

                                     Aludj,
Mohón kilobbant hazafiság -

Elragadtatva néz ki a hajnalcsillagra.

                                               Dicső fény-
csillag!

Hirtelen gúnyolva.

           Lopott fény! - Ej! -

Lassan.

                                         Jó éjtszakát!

*