Katona József
BÁNK BÁN - Negyedik szakasz
A királyné szobája
GERTRUDIS
az asztalnál ül mély gondolatban. Az udvorniknak - ki az asztal megett áll s egyik kezében egy már megolvasott levelet tart, a másikban pedig egy világtörténet-könyvét kinyitva - a levelet kivévén kezéből, feláll, megnézi s ismét visszaveti az asztalra.
Csak szúnyogok - csak szőnyeget nekik. - -
Elég -!
UDVORNIK
beteszi a könyvet, és néz a királynéra.
GERTRUDIS
De hol van Ottó? - Törnek ő-
rá; mert öcsém.
Az udvornikhoz.
Már elmehetsz.
UDVORNIK
leteszi a könyvet az asztalra, s meghajtván magát, elmegy.
GERTRUDIS
az ablakhoz menvén, kinéz.
Napest! -
Az asztalhoz megy, felvévén a könyvet, végigpergeti ujjain, s ismét leveti.
Hogy nem lehet Solon s Lycurgus - asszony!
Immár ki háborgat megént?
*
IZIDÓRA
jövén, távúl meghajtja magát.
Kegyelmes
Nagyasszonyom - -
GERTRUDIS
Leány! Szerencse, hogy
te vagy, - megént bűntetnem kellene.
Kezét nyújtja.
IZIDÓRA
megcsókolja azt.
Köszönöm. Igaz, hogy rendelésedet
tudtam, mivel be nem bocsájtatik
még maga Melinda is. De egy kegyelmet
jövök kikérni -
GERTRUDIS
Szólj.
IZIDÓRA
Bocsáss hazámba.
GERTRUDIS
Izidóra!
IZIDÓRA
Én ez országodba úgy
jöttem be egykor, mint egy asszonyi
szép érdemünkkel büszke lány; de az
ma meggyaláztatott: azért tehát
e büszkeségem megmaradt darabját
engedd hazámba visszavinni még!
GERTRUDIS
Ha hazudsz, leány -
IZIDÓRA
letérdepel.
Nem, Istenemre, nem!
Nem!
GERTRUDIS
Szólj!
IZIDÓRA
Szerettem Ottót -
GERTRUDIS
Mit beszélsz -
a herceget?
IZIDÓRA
Nem, Ottót, a vitézt: de a
vitéz bemocskolá magát, s azért
a büszke német lány a bíborost
is megveté.
GERTRUDIS
Leány, az én öcsémet?
IZIDÓRA
Azt.
GERTRUDIS
Állj fel!
IZIDÓRA
megteszi.
Olly igen szerethetém
még akkor is, hogy megcsalt engemet:
de már ma félénk gyilkossá leve.
GERTRUDIS
Az én öcsém félénk gyilkos leve?!
IZIDÓRA
Szemérmemet meggyőzve, mindenütt
nyomában voltam estve ólta. - Hogy
téged, nagyasszonyom, Melinda mellett
az álom elfogván, feküdni mentél -
előmbe jött lihegve Bíberách;
s midőn lefektedet megtudta, kért,
hogy menjek el Melindához, mivel
italt adott mindkettőtöknek Ottó.
GERTRUDIS
Ha!
IZIDÓRA
Én futottam; nem hozzád, mivel
ez altató volt csak - futottam Ottó
herceghez és Melindához hamar. -
Rendetlenül láttam kifutni onnét
a herceget. Szemmel tartván, alig
értem Melinda ajtajához, amidőn
egy durva lábdobogás riaszta fel.
GERTRUDIS
No -
IZIDÓRA
Vállamat ragadta egy erős
kéz, - bélökött Melinda ajtaján,
s előttem állott Bánk bán -.
GERTRUDIS
megmerevedik, végre halkal mondja.
A nagyúr?!
IZIDÓRA
Melinda felsikoltva elhanyatlott -
én fagyva álltam, mint egy útazó
az égnek első dördülésekor.
Mindent kivallottam: mellyért bezárt egy
oldalszobába, - szabadulásomért
ott várakoztam hasztalan. Segítség
után akartam az ablakon kiáltani
már; s ím kacajt hallottam fel. Szemem
világa elveszett. - Hajnalban egy
idegen szobában - rajtam a kacaj! -
Iszonyú erőt érzettem karjaimban,
és felszakasztám Bánknak ajtaját.
GERTRUDIS
Bánk itthon -
IZIDÓRA
Ó, királyné! Ez gyalázat!
Eressz hazámba: hiszen ez itt marad.
GERTRUDIS
Ottó.
IZIDÓRA
Kevés időre alattomossan
megölte ritter Bíberáchot -
GERTRUDIS
Ezt is?
Ottó! -
IZIDÓRA
Szerencsétlenségembe kezdtem
esmérni udvarod - milyen mohon
kap a gyalázaton, hogy gúnyolódjon!
GERTRUDIS
Ottó! Meránia!
IZIDÓRA
Midőn elvivé
leányod' a követség - engemet
itten hagyattál -
GERTRUDIS
Berchtold nemzete!
IZIDÓRA
Jó Bertha, légy leányom anyja, mint
én anyja leszek a tiednek! - azt
mondád te akkor jó anyámnak. Ó,
kegyes nagyasszonyom! Hazámba vágy
a szívem, és az ott vagyon, hol a
holtteste nyugszik annak, akinek
az életem s lelkem felébredését
köszönöm.
GERTRUDIS
Dicső kinézésim!
IZIDÓRA
Nagyasszony!
Hidd el, királyi udvarodra nem
vagyok én teremtve. Itt nekem hideg,
lármás, világos minden, olly nagyon -
GERTRUDIS
Izidóra.
IZIDÓRA
A magányosságnak édes
ölében voltam én nevelve, ott
tanultam esmerni egy jobb világot. Ottó!
GERTRUDIS
Átok reád, fiú, ki örök mocsok
közé keverted a hazádat!
IZIDÓRA
Ott
fogok talán én megnyugodni; vagy
könnyezni, elfelejteni.
GERTRUDIS
Izidóra!
Jöjj máskor el. -
IZIDÓRA
Reménylhetek?
GERTRUDIS
kezét nyújtva, anélkül, hogy elfordítaná egy helyről szemeit.
IZIDÓRA
Királyné!
GERTRUDIS
széjjelnéz, s valamin nagyon láttatik gondolkodni.
Az egy halál -
IZIDÓRA
mohon megcsókolja a kezét.
Minden keserveinket
elűzi, és a sírban a sebek
is mind begyógyúlnak. - Mosolyogj remény!
El.
*
UDVORNIK
jön.
Nagyasszonyom -
GERTRUDIS
egy futó pillanattal.
Jöjjön Melinda.
UDVORNIK
De -
GERTRUDIS
elmerűlve.
Uralkodás! Parancsolás! - Minő
más már csak ennek még a hangja is,
mint - engedelmeskedni - hát minő
ez még valóságában? - Egy Magyar-
országba'! Majd Polyák - Podólia,
aztán Velence, a kevély Velence -
Európa harmadába!
Szédülni láttatik.
Gyenge lélek,
szédűlsz? - Pirulj! Ha egyszer annyira
segítne Endre fegyvere, semmivel
se lenne szédítőbb, mint mostan ez.
Elevenebben.
Törvényt kiszabni, és úgy lenni e felett,
miképpen a nap sok világokon! Csak ez
is elfelejtetheti velünk rövid
életünknek álmatlan sok éjtszakáit -
- az udvornikhoz -
Ha! Mégis itt?
UDVORNIK
Mikhál bán jönne be
erővel is -
GERTRUDIS
Melinda.
UDVORNIK
Jól vagyon.
El.
GERTRUDIS
Saját eszünket s akaratunkat a
legostobább köntösben is annyira
szentté teremteni, hogy azt egy egész
ország imádja: önmagunknak az
lehetni, aminek szeretjük; és
másnak parancsolhatni, lennie
az, aminek kell lenni - átkozott! Mitől
foszthatsz meg, Ottó, még tán engemet!
*
MELINDA
hirtelen bejön, megáll, merően néz.
Ez a magyar királyné?
GERTRUDIS
Kérdezed?
MELINDA
Úgy, úgy, ez a kevély királyi asszony!
GERTRUDIS
Eszelős!
MELINDA
Hiszed, hogy reszketek?
GERTRUDIS
Mi kell?
MELINDA
Mi? Kérdezed? Nem, nem! Lehetetlen az!
GERTRUDIS
Micsoda?
MELINDA
Hogy álmos a - rabló!
GERTRUDIS
Esze-
veszett! Megengedek. -
MELINDA
Késő az immár!
Add vissza egy anyának gyermekét -
add vissza testvérnek testvéreit -
Add vissza férjét e tökélletessen
megrontatott beteg lelkemnek is.
GERTRUDIS
Szánlak.
MELINDA
Köszönném, hogyha elhihetném.
Nincs, aki szánjon - nincs, nincs, nincs! - Midőn
kifutottam a sárkány elébe, még
Bánkom se jött utánam - szegény!
Azt vélte tán, hogy nálla nélkül is
elmenni tudnék lakodalomba. - Ó, jaj!
Fejét kezei közé szorítja.
GERTRUDIS
megijedve néz rá.
Hah! Istenem - Melinda!
MELINDA
Csak ne lennél
az, ami vagy: megátkoználak. Ó,
ti a szegény Melinda jó nevével
ma egy egész familiát töröltetek
az üdvözűlhetők sorából el.
Átkozza férjem azt az esküvést,
melly engemet hitvessévé teve, -
Átkozza a szerette gyermeket,
mert a bojóthi Melinda szűlte azt -
GERTRUDIS
csenget.
Udvornik, a nagyúr! -
UDVORNIK
bámúl.
Itthon?
GERTRUDIS
Siess!
Udvornik el.
GERTRUDIS
szelíden.
El kell az udvarunk hagynod, Melinda.
MELINDA
El, el? Helyes!
GERTRUDIS
De minden lárma nélkül.
MELINDA
Semmit se félj, hogy pompásan hagyom
el! - Gazdagon jövék abba; és
koldúsi módra költözök ki abból -
GERTRUDIS
Szegény Melinda!
MELINDA
És - te tudsz így szólani?
GERTRUDIS
kezét nyújtja a csókolásra.
MELINDA
nem fogadja el.
El ezzel a szennyes kézzel!
GERTRUDIS
Melinda!
MELINDA
Nem csókolom, - nem is csókolhatom
azon kezet, mely utat nyithatott
lelkem kirablására. Úgyde hát
ki állhat a pestisnek ellene,
hogy el ne terjedjen?
GERTRUDIS
Te oktalan!
Tudod, hol és kivel beszélsz?
MELINDA
Veled,
koronák bemocskolója! Aki meg-
loptad királyi férjedet, - kitépted
kezéből a jobbágyi szíveket,
árúba tetted a törvényt - nyomád a
nyomorúltakat, - mártírrá tetted az
erkölcsöt és
- sírva fakad -
testvéri indulatból
egy szennytelen nyoszolyának eltörése
végett, királyházban bordélyt nyitottál.
GERTRUDIS
az oldalajtón kikiált.
Ha! Asszonyok!
MIKHÁL
szava kívűl.
Melinda!
MELINDA
térdre esik.
Istenem! - -
Ne hagyd bejönni őtet - csak ne most -
ne hagyd, királyné!
Eleibe mászik.
Mind csak kérdezé
odakinn, miért sírok, s fehér hajával
törölte könnyeit, hogy nem tudá
meg tőlem azt. Ha benned emberi
érzés vagyon, ne öld meg őtet ön-
gyalázatoddal! -
Háborodva.
Mondd, hogy a menyegző
két nyíllövésnyi - az Bánk és Melinda.
GERTRUDIS
a béjövő asszonyokhoz - méltósággal, de mégis valamennyire szánakozva.
Vigyétek e szegény tébúltat el!
MELINDA
Mindenható, ments meg kerűletétől
minden tapasztalatlan szíveket.
Mennek.
*
MIKHÁL BÁN
betör - egynéhány udvornikok visszatartják.
Gyilkoljatok meg, hogyha sírva kell az
ajtó előtt itt az igazságnak el-
aludni, amíg bébocsájtatik.
Meg kell ezennel tudnom, hogy mi lelt,
Melinda -
MELINDA
Félre! Félre! Eresszetek!
Kiszalad, az asszonyok követik.
MIKHÁL
Hurcoljatok hát sírba engem is!
El akar menni.
GERTRUDIS
Maradj!
Int az udvornikoknak, kik eltávoznak.
Hová ragadott indulatod?
MIKHÁL
Mi lelte húgomat? Miért szalad
előlem el, - mint atyját, úgy szeret.
és mégis elfut -
GERTRUDIS
Nem tudod, miért?
Szünet
Tehát miért kéredzkedél be hozzám?
MIKHÁL
Ni, szinte elfelejtém - Istenem!
A húgom, és - ez -
GERTRUDIS
Ez? Mi ez?
MIKHÁL
Követség -
GERTRUDIS
Micsoda követség?
MIKHÁL
Ó, jaj, jaj! Az eszem,
mint éjtszakáim, felzavarva van
a környülállások boldogtalan
ösvényin.
Hirtelen.
Óráim kiszabva vannak!
Csak egy szavadba fog kerülni, és az
irtóztatón megindúlt sors golyóbisa
más jobb nyomon fog hengeredni el. -
Tekéntsd magad - tekéntsd országodat -
GERTRUDIS
Miért?
MIKHÁL
Hogy azt még kérdezed! - Kezem
reszketve tészem öszve.
GERTRUDIS
Talán
miattam? - Én nem reszketek.
MIKHÁL
De én
országodért: te reszkess éltedért.
GERTRUDIS
Mit? Éltemért? Tán nem vagyok királyné?
MIKHÁL
Légy hát azoknak anyja is, kik engem
hozzád bocsájtottak -
GERTRUDIS
Kik?
MIKHÁL
megütközik.
Kik? - kik a
hazaszabadító névvel bélyegezték
meg magokat.
GERTRUDIS
Undokság!
MIKHÁL
Úgy hittem ez
előtt csak egy órával én is ezt; de
kik már azólta elérték volna a
célt, várakoznak kérésemre.
GERTRUDIS
Pártos!
MIKHÁL
Az nem vagyok; mert itt nem állanék.
Ó, töltsd be kéréseket, és egytől egyig
a lábaidnál láthatod.
GERTRUDIS
Mi kérést?
MIKHÁL
letérdepel.
Nézd - így fogok beszélni. Nem vagyok
magyar, tehát nem is gondolhatod,
hogy részrehajlás vagy haszon beszél
belőllem: ó, add vissza híveidnek
azt, amit elraboltál -
GERTRUDIS
Balgatag!
MIKHÁL
A nyúgodalmat, békességet és
az életen való gyönyörködést -
a volt vagyont, a testi-lelki meg-
elégedést, fazékok mellől a
fát; ételekből a húst és ágyokból a
szalmát -
GERTRUDIS
Ha!
MIKHÁL
Mert biz ezt raboltad el,
s od'adtad a saját hazádbeli
udvornikidnak.
GERTRUDIS
felkapja a levelet - erősen megnézvén Mikhált - ismét visszaveti. Csöndesebben.
Állj fel és beszélj,
mint ember emberhez.
MIKHÁL
feláll.
De jobban is
megmondhatom: Te ok nélkül bocsájtád
el hívataljaikból a magyar
alattvalóidat s tiéidet tevéd
helyekbe - és lerontatád az ősi
szép várakat s od'adtad a tulajdon
felekzetednek.
GERTRUDIS
szünet után félútálattal.
Ó, nem esméred
te a magyart még!
MIKHÁL
Sőt igen: sem a meg-
bántást, sem a jótéteményt soha
el nem felejti a magyar - de főképp
felekzetednek.
GERTRUDIS
fellobban.
Ősz ember, kik a
békételenkedők?
MIKHÁL
Meg akarsz ijeszteni -
pedig tekéntessz ősz hajszálaimra.
GERTRUDIS
S ha arra én tekéntni nem fogok?
MIKHÁL
megdöbben.
Úgy - elbeszéllem, mért őszült meg így:
itt van az előljáró beszéd -
Áradó könnyeit törölgeti.
no, már
jó éjtszakát szívem végnyúgodalma!
Nem hinni látszol, s tántoríthatatlan
megállni, mint minden kevély eszű.
GERTRUDIS
Úgy?
MIKHÁL
Ez lopá el tőlünk mindenünket.
Nem volt utolsó a bojóthi faj
spanyol hazámban, és pajzsunkon a
taréjos egyfejű sast esmeré
régtől sok ellenség. Már férjfiak
valánk öcsémmel, amidőn anyánknak
született ez a Melinda. Szép
volt, mint az erkölcs. Ekkor szűlt nekem
is egy fiat feleségem. - Ó, ti szép
napok! Ti édes éjtszakák! - Ehol
jövének egyszer a mohádik, és
a maurusok hatalma a spanyol
földön megént egészen eltenyészett.
Minden csak azt kiáltá: "A mohádik! -
Nem messze vannak a mohádik!" - Én
szunnyadtam, és - de hátha csak mese?
mondá az én nehezen hívő öcsém.
Így egyszer egy boldogtalan éjtszaka
elvette mindenünket - nemzetünket -
barátjainkat - ős Bojóthot és -
Elfojtódik.
egyetlenegy fiamat, reményemet,
lelkemnek egy gyönyörűségét, virágzó
ifjúkorában. Boldogok szülőink,
kik már előre elköltöztek! - A
hajam kitépve, futottam a halál
elől, mivel Simon megölt fiamnak a
testével oldalam mellett futott.
Nem akarta eltemetni; mert soha
sem hitte, hogy megholt: de ah, midőn
Melinda elfáradván, jajgatott
a test felett - midőn erőtlenül
én ott feküdtem, és ő gödröt ásott -
GERTRUDIS
Ember! Ledőlsz - erősödj!
MIKHÁL
Majd - igen.
Tenyerével mázolgatván legörgő könnyeit.
Fájdalma meghaladta a saját
fájdalmamat, - kezével véste a
sírt, mintha csak maga akart volna abba
belé feküdni. Így talála ott
bennünket egy magyar, ki Elmerik
királynak a spanyol Constantiát
vivő követségéhez tartozott -
Kunrád, a nagyúrnak édesapja.
Alig tudák Simont felvonni onnét -
fájdalma meghaladta a saját
fájdalmamat! S én azt mostan neki
háláadatlansággal -
GERTRUDIS
belevág szavába.
Egyike
a pártosoknak!
MIKHÁL
Hát ki mondta azt? -
Szegény öcsém! Én voltam árulód!
GERTRUDIS
Fedezd fel őket!
MIKHÁL
Hallgatásra tettem
le esküvésemet.
GERTRUDIS
Hát mégis egy
az öszveesküdtek közül -?
MIKHÁL
Fiam
sírjára esküszöm, hogy nem vagyok.
De ők mohon kívántak bánni a
dologgal és - Melinda volt eszemben -
kértem, hogy addig csak halasztanák,
míg nem beszéllenék veled: hanem
meg kelle esküdnöm, hogy egyikét
sem árulom közűlök el -
GERTRUDIS
Oktalan!
Első hited mindég királyodé!
Udvornik!
Udvornik belép.
Őrizetet! - Tüstént Simon
bán elfogattasson.
Udvornik, beszóllítván őrzőket, elsiet.
MIKHÁL
Ha meg találják
ezt látni -
GERTRUDIS
Lássák, és irtózzanak -
Gertrudis ingadozhatlan áll.
Vigyétek!
MIKHÁL
Engem? Asszony!
GERTRUDIS
Esztelen!
Nem fogsz talán csak átkozódni, hogy
az életemet kívánom őrzeni?
Öcséd kivallja majd
- gúnyolva -
mivelhogy ő
nem esküdött meg. Ó, így megcsalatva
saját teremtményemtöl - a magyar
se tette volna ezt... Vigyétek!
MIKHÁL
néhányszor előrevont hajfürtjeit nézvén, visszaveti.
Ősz
fejem! Illy gyalázat - ó Simon! -
GERTRUDIS
Hisz őtet
átkozhatod -
MIKHÁL
magát rendbe szedvén.
Fiamnak sírja mellett
fájdalma meghaladta a saját
fájdalmamat. Jó éjtszakát! Te nagy
sorsodban elvakúlt kevély eszű,
reszkess szerencsédtől! - jó éjtszakát.
Az őrizet közt ellézeng.
GERTRUDIS
merően néz utána.
Reszkessek a szerencsémtől? Miért?
Gertrudis a szerencsétől legyen
reszketni kéntelen -?
UDVORNIK
bejön.
A nagyúr!
GERTRUDIS
döbög.
Ne még! -
Jőjjön.
Udvornik el.
GERTRUDIS
Szerencsémtől? - -?
Kinéz az ablakon.
Vitézi módra méssz
le, szép nap! - Ah, hol illy halál? Eredj,
eredj! Utól nem érlek - én csak asszony
vagyok.
*
BÁNK
belép morogva.
Helyessen, Istenemre, az -
Itt van Melinda, azt mondád, Tiborc?
GERTRUDIS
remegve néz a földre.
Bánk? A nagyúr?
BÁNK
Parancsolt a királyném. -
GERTRUDIS
Én-é?
BÁNK
Igen. -
GERTRUDIS
Vagy úgy! - Igen. -
BÁNK
Parancsolj!
GERTRUDIS
A hitvesed -
BÁNK
Miféle hitvesem!
GERTRUDIS
Nagyúr!
BÁNK
Való, hogy én házas vagyok;
de hitvesem nincsen -
GERTRUDIS
egy ideig nézi, végre elsiet.
BÁNK
kardját félig kirántva.
Jó angyalod
susogta ezt neked! - Tiborc! Tiborc!
TIBORC
ki Bánk bánnal jött, és leghátul maradván, csak egy szegletben vonja meg magát, s kucsmáját gyömöri.
Uram! Iszonyú ezen hideg magad-
viselete!
BÁNK
Nagyravágyás, büszkeség,
kecsegtetés, hízelkedés, csupán
csak csillogó fények; s hogy mégis az
asszonyt becsalhatják a bűn fenék
nélkül való mocsáriba - - -!
Lelkemre mondom, a nevelésnek egy
jó magva sem marad szivekbe meg,
mivelhogy a növésekkor tüzellő
indúlatoknak pestises szele
kifújja mind. Szegény, szegény, de szánni
méltó teremtmények! Hisz esmérem
én gyengeségteket! De hogy illy nagyon
ki légyen a romlandóságnak az
tétetve, nem hihettem még soha. -
Előttem, esküszöm, szentebbek is
lesztek ti, mint egy jó fiúnak a
szülőitől maradt ereklye. A
lehelletem fogom mérsékleni,
nehogy törékeny erkölcstök virágit
lelökje. Asszony! Asszony! Asszony! - És
ők ezt tudák! Ezt ők is jól tudák!
Mégis vasas marokkal körmölének a pók-
hálóba. - Meg fogok tán nemsokára
nektek fizetni, jó név gyilkolói!
Egész szegény nemzetségem megölt
nevében kívánok majd számadást.
Ó, semmi sincsen oly gyalázatos,
mint visszaélni az asszonyi gyengeséggel!
Az Alkotónak szentségébe be-
törés ez - és kigúnyolása, hogy
a legcsekélyebb férgecskének is
teremte oltalom-fegyvert, csupán
az asszony-állatról felejtkezett el.
TIBORC
a szuglyában térdre esik.
Uram, bocsásd meg, mert nem tudja, mit
beszél! Tudod, hogy ájtatos vala
mindég: ha tán asszonyt nem esmert volna, úgy
ő angyal is lett volna földeden!
*
GERTRUDIS
jön Melindával.
Itt van.
BÁNK
elfásúlva.
Melinda.
MELINDA
Kösd be a fejem,
Bánk!
Felkiáltva.
Gyermekem!
GERTRUDIS
Nagyúr! Add vissza azt
anyjának -
BÁNK
Anyjának?
MELINDA
Hol van Soma?
BÁNK
Biztos helyen.
MELINDA
Megölted?
GERTRUDIS
Istenem!
BÁNK
eliszonyodva.
Hiénaszívet vélni egy atyában?!
Hirtelen kimutat az ablakon.
Látjátok azt az ősz embert?
GERTRUDIS
Ha!
Elfordul.
MELINDA
Bátyám! -
BÁNK
Tömlöcbe vettetik.
MELINDA
Kezénél a fiam -
BÁNK
Ott, ott. Az elhanyatló nap nem ád
oly tiszteletreméltó fényt maga
körül, miképp ezen öreg fejér
hajfürtjein súgárol. Ó, királyné,
tekints ki, kérlek! Nézd, hogyan döcög!
Csak egy tekéntetet! Így megy egy király,
ki elvetette a királyi pálcát,
mivelhogy azt becsébe nyomorúltnak
találta.
Szemeit törli.
Mikhál, látod e vizet?
GERTRUDIS
bosszús elkeseredéssel.
Távozzatok! -
BÁNK
Jobbágyaid vagyunk.
Meghajtván magát, elindulnak
GERTRUDIS
Bánkhoz.
Maradj te!
BÁNK
falhoz tántorodva.
Vége! Vége már neki!
Tiborc, vezesd hát asszonyod'. Soká
nem kések én is - úgy-é, jó királyném?
Menj, menj, Melinda, ezen becsűletes
paraszttal és ne szégyeld el magad -
ő Jáderánál egykor igen sokat
tett - menj csak! A nap elnyugtával az
örvendezők is elnyúgodnak.
MELINDA
ki érzéketlenül állván, mejjén lévő pántlikáját tépegeti, végre leveti a földre.
El-
hervadnak a menyegzőben - kiholt az
atyaátok - ó, Bánk, látlak-é megént?
BÁNK
szorulva.
Megént.
MELINDA
Igen - megént! Mély síromon
túl a halál szép halvány angyala
meg fog mutatni megént.
Gertrudishoz féleszelősködéssel.
Nevetsz, te kis
ártatlan? Ó, vesd el koszorúdat! Az
öröm csak egy pillantatnak szülöttje,
s anyjával együtt meghal. Élj! Az Isten
bocsássa meg, mit olly istentelen
cselekedtetek velem. Nem volt italtok
méreg, de elszárítá lelkemet. -
Bánk, jőjj hamar!
BÁNK
öleli.
Köszöntsd helyettem ősi
váram - vezessen békével szerelmem!
Siess, Tiborc.
MELINDA
rebegve ténfereg kifelé.
Bánk, jöjj hamar, csak egy-
két nyíllövésnyi - jöjj hamar.
TIBORC
elvezetvén, az égre teként.
Hamar!
*
GERTRUDIS
szünet után.
Bánk itt maradt?
BÁNK
Igen.
GERTRUDIS
A megsértett vagy a
sértő? -
BÁNK
Igen vagy nem, csak egyre megy.
GERTRUDIS
Adj számot -
BÁNK
Én? -
GERTRUDIS
Te mint egy éjjeli
tolvaj jövél foglalatosságaidból
az udvarunkba vissza. Illik ez?
BÁNK
Nem.
GERTRUDIS
Te rangodat, sőt önnön rangomat
megmocskolád - hát ez illik-e?
BÁNK
Nem.
GERTRUDIS
Leventa! Egy ártatlanságot el-
zárván, gyalázatba kevertél - becsűlet-
é ez?
BÁNK
Nem. Ó, az én becsűletem
Melinda elbúcsúzásával el-
búcsúza; Mikhál bánnal és fiammal
elzáratott: ha még mi megmaradt,
ezernyi sok szegény között hazámban
felosztva van - minek az is?!
GERTRUDIS
méltósággal.
De tűrtesd
magad -
BÁNK
A becsűletes kínoztatik,
megostoroztatik, kipörkölik
szemeit, s midőn minden kitelhető
csapást kiállt, akkor törik kerékbe;
és így, ha későn is, megismeri,
hogy ugyan becsűletest kell játszani,
de valóba lenni mégis oktalanság.
Minő dicső ellenben becstelennek
a sorsa, csakhogy tudja a közönség
jó véleményét meghódítani:
akkoron azonban hogy a becsűlet ál-
orcája mellett büntetlen el-
követhet undokságokat, vakon
a hír legemberebbnek szenteli -
fő hívatalra lép; ottan rabol
mindent el a szegény bahóktól, ahol
akarja; minden emberek vele
ohajtanak egybeköttetésbe' lenni;
gazdag s hatalmas léte barátinak
lehet javokra; sőt a mennyet is
gyakorta úgy megnyerheti
részére, gazdagságából kitellő
több áldozattal, hogy sokkal becsessebb
lesz még előtte, mint ez a szerény
becsűletes, ki semmit sem tud adni.
GERTRUDIS
Istentelen! Távozz!
BÁNK
közelebb lép.
Nem. Avagy azt
hiszed, hogy nem maradtam volna itt
parancsolásod nélkűl? Meglehet -
Magában.
Tán nem maradtam volna mégis itt! -
Nagyasszonyom! Melinda helyett köszönni kell!
GERTRUDIS
Jobbágy!
BÁNK
Nem úgy van, asszonyom! Én urad
s bírád vagyok; míg a király oda
lészen, királyod is vagyok -
GERTRUDIS
a csengettyűhöz akar nyúlni.
BÁNK
elkapja, s zsebébe teszi.
GERTRUDIS
Udvor-
BÁNK
kardját félig kirántva.
Egy
szót! - Ülj le! - Hasztalan kiáltsz te most,
mert nem szabad bejönni senkinek
is; úgy parancsolá Bánk bán, Magyar-
ország királya.
GERTRUDIS
Bánk!
BÁNK
Bejártam az
országot, és mindenfelé csak az
elbúsulást találtam. Udvarod
átkozza minden és hazádfiit. -
Szerette jó királyunk, Endre! Hogy
fogod találni népedet? Polyák-
országot elnyered, s tán a magyart
veszted helyette el! - Midőn ti leg-
először, asszonyom, hazánkba jöttetek,
a békességnek édes istene
Pannóniára monda akkoron
egy átkot, és a romlás angyala
mormogta rá az áment.
GERTRUDIS
Ember! Azt
mondom, ne törj túl a korlátidon!
BÁNK
Egy szájjal, egy lélekkel azt kiáltá
minden magyar hozzám: "Ez egynehány
keserves esztendők alatt magyar
törvényeink magyar hazánkon úgy
fityegnek, amiképpen egy pellengér-
oszlopra állítotton mocskos tettinek
táblája."
GERTRUDIS
Ó, hazug! Miért nem úgy szól
a hír tehát?
BÁNK
A hír csak esztelen
kongás, - ha a hordó üres, leginkább
kong; mégis - a hír a királyi szék
fő Bëlje; ennek oltárára kész a
magyar lerakni mindenét; való,
hogy azt is a dicső udvornikid
emésztik el; de hangzik is az ország
négy része, megdícsértetésitől
a bőkezű adakozónak -
GERTRUDIS
elbámulván.
Talán úgy?
BÁNK
Vak voltam én is udvarodba; de
már látok. Egykor egy öreg paraszt
akadt előmbe, - szárazon evé
a megpenészedett kenyért. - Igaz s hív
szolgája volt hazánknak, mondja, negyven
esztendeig: de nyúgalomra ment.
Miért? Helyet kellett csinálni egy
hazádfiának -
- öszvecsapja kezeit -
Istenem! Istenem!
Egy tiszteletreméltó ősz kezébe, negyven
esztendeig való szolgálatért,
száraz kenyért nyújtasz, magyar hazám?
Tűrt a szegény. - Végtére egy követ
hírűl hozá, hogy itt mik esnek. Ál-
köntösbe visszajöttem, és találtam -
- nyögve -
ó, többet is, mintsem reménylheték!
Szünet.
Azt, büszke lélek, fel nem érted ésszel,
hogy gyermekem' mért adám amaz
öregnek? Asszonyom! Ha útam innen
hóhér kezébe vinne engemet? - -
GERTRUDIS
elsárgulva támaszkodik az asztalra.
BÁNK
Ugyan ne gondoskodjon egy eszes
atya gyermekéről? -
GERTRUDIS
székébe rogyik.
Bánk! Mit akarsz velem?
BÁNK
Te engemet magadhoz hívatál
szikrát okádó vérem éktelen
dühében. Itt előszobádba láttam
Mikhált gyalázatán kesergeni -
ó, egy tekéntet, melly az ördögöt
magát is arra bírta volna, hogy
egy megszorúlt szentet segíteni
siessen. Így - od'adtam a fiam: mert
tudom, hogy ő előbb saját kezével
megfojtja kedves húga gyermekét,
mintsem hogy azt csak tőle elvegyék is.
GERTRUDIS
Itt is talán hibáztam még?
BÁNK
Neked
csak egy szavadba kerűlne, mégis a hit-
szegést előbbvalónak gondolád -
neked csak egy kicsiny reményt vala
szükség hazudnod - egy csekély igéret
a zendülést elnyomhatná; de az
erőszakos rimánkodás szokatlan
nálad. Te híveidnek a porig
alázatossakat véled, kik úgy
mosolyganak, miképp parancsolod.
Nem látod azt, hogy többnyire a saját
hasznokra egy kalitkát építettek
a büszkeségeden, hízelkedéssel,
hol elveszel -
GERTRUDIS
Ha úgy találna lenni!
BÁNK
Azt képzeléd, hogy Isten vagy, mivel
letérdepeltek híveid, midőn
a láncokat reád rakták. Magyar
nem volt neked soha embered, mivel
hallatlan Endre idejéig az még,
hogy a Teremtőjét kivéve, más előtt
is térdre essen egy magyar.
GERTRUDIS
Ha a
királynak a hitvesse nem nyer is
alattvalójától becsűletes maga-
viseletet - add meg azt, leventa, egy
asszonyszemélynek!
BÁNK
Aki nem érdemes,
hogy a szerette jó királyom áldott
szivét kezébe tartja; aki lábat
ád a bujálkodónak, és tovább
az áldozatra így teként le - ő
holott nem érdemes, hogy a saru-
szíjját megoldja, mert kenőcsli testét-
lelkét - -
GERTRUDIS
megsértett büszkeségének legnagyobb dühével felugrik.
Gonosz hazug! Ki tette azt? -
Légy átkozott Melindáddal! Legyen
örökre átkozott az a kölyök, kit
gyalázatomra szűlt Meránia!
BÁNK
Melinda jó nevét te hagytad az
udvarnak a nyelvére tenni: légy most
Isten, s hitesd el vélek, hogy Melinda
Bánk bánra érdemes: úgy letérdelek,
s imádlak, én, kit ők nevetnek.
GERTRUDIS
keserűen.
Úgy? -
Csak hadd nevessenek; hisz a hasonló
történet életünknek azon szokott
és kedves ízetlenkedésihez
tartozhat, amely megnevettető -
Már úgy születtünk, mint a szegény
emberbarátink kárán tapsolók;
hiszen ha hét az utcán hétszer el-
esett, azon szint'annyiszor kacagjuk
magunkat el -
- komoran néz Bánkra -
s a szánás akkoron
jön csak, midőn látjuk, hogy egyike
többé felállni nem tud.
BÁNK
Szörnyeteg! kész
lennél te is kacagni?
GERTRUDIS
kiált.
Emberek!
*
OTTÓ
az oldalszobából jön.
Néném! Az Istenért!
Megijedve.
Bánk bán!
Visszaszalad, s becsapja maga után az ajtót.
BÁNK
hasztalan igyekezvén a bezárt ajtón utánarontani.
Ha, fattyú!
Hogy e dühösség, mely a testemet
emészti, százezer mértékbe fussa
el lelkedet! Hogy a kín, a maga
egész minéműségében, csekélység
legyen tulajdon kínaidra nézve! -
Az ételednél undorodásba jőjj
és férgesedjen az italod - gyötörjön
éhséged annyira, hogy a sírból a
halottakat kívánd kirágni! El-
csúfíttatott árnyékom mindenütt
kövessen és véressen álljon ott,
ahol lefekszel, ott ahol felébredsz!
Örökre átkozott légy, átkozott!
és átkozott a hely, melyben születtél!
GERTRUDIS
Ottó megjelenésével undorodva rogyott székébe, majd az ablakhoz szalad; végre használni akarván az alkalmatosságot, el akar sietni; de Bánk utolsó szavára, mint egy tigris, nekidühödve tőrt kap, és Bánkba akarja ütni.
Hitvány! Ne bántsd hazámat!
BÁNK
Én? - Kerítő!
Megfordúlván kitekeri kezéből a gyilkot.
GERTRUDIS
sikoltva fut az asztalig.
BÁNK
utoléri, s agyonszurdálja.
Sziszegj, - sziszegj, kígyó! Te itt maradtál.
GERTRUDIS
lerogy.
Ah!
BÁNK
merően áll, reszketve egyenesíti ki ujjait - a tőr kiesik kezéből, melynek zördülésére felijed.
Vége! Volt - nincs; de ne tapsolj, hazám -
ni! - reszket a bosszúálló -
Kívül zörgés s több kiáltás.
Hamar!
BÁNK
megijedve néz az ablak felé ki.
Örvendj becsűletem! Lemosta mocskod'
a vérkeresztség - ó, Melinda! - Ki!
Ki! A tető mindjárt reám szakad.
Elváncorog.
GERTRUDIS
fel akarna emelkedni.
Meghalni - nem királyi széken - ah! -
*
MYSKA BÁN
még kívül kiált.
Mentsd meg magad, királyné! Pártütés!
ezt mondta a haldokló.
Bejön.
Istenem!
Késő!
GERTRUDIS
Nem érdemeltem - gyermekek -
hol vannak a gyermekeim? - Még ne is
láthassam őket? - Endre - gyermekek -
MYSKA
kezei közé szorított süvegét az ég felé emelvén.
Uram Teremtőm! Hallatlan Magyar-
országban illy eset!
GERTRUDIS
Ottó!
Kívül lárma, verekedés.
MYSKA
Zendülés!
*
OTTÓ
berohan.
Gertrúdis - oltalmazz, megölnek! Ó, jaj!
Ordítva rogy mellé, midőn meglátja.
Gertrúdis!
GERTRUDIS
elfordított ábrázatát a földhöz nyomja.
Ottó! Ottó! - gyilkosom!
MYSKA
Ottó? -
OTTÓ
Nem az! Nem az!
MYSKA
Nagy királyné!
Igy kell kimúlnod -?
GERTRUDIS
Így - ártatlanúl -
Meghal.
PETUR BÁN
kívül.
Az egész nemet kiirtsátok!
MYSKA
Mit? Az
egész nemet? Hol vannak a király-
fiak? - Velem légy, Istenem! Segíts! -
Azoknak élni kell! - Megmenteni -
meg kell, kik egykor még királyai
lesznek fiamnak, unokáimnak is!
Elsiet.
OTTÓ
Vigy el magaddal, Gertrúd! - Bíberách!
Mért nem követtelek? -
*
El akar szaladni; de szembejönnek Petur bán, Simon bán, békételenek.
PETUR
Megállj! -
OTTÓ
visszaszalad, s Gertrudisra borul.
Segíts!
SIMON
Én nem megyek tovább! Hol van Melinda?
PETUR
erősen fújva, néz Gertrudisra.
Elég is. Itt hever már; s a dühös
tenger magát örömmel engedi
egy kis gödörbe elszorítani,
csak ottan is zúzhassa a hajókat.
Ottót megragadván felrántja, s egy békételenhez lódítja.
Fel innen, ördög! Úgyis számtalanszor
térdeple sírva itt az emberi
szeretet; de senki sem nyitott neki
ajtót! Keresztények valának ők,
kik csak tanulságúl szemléltek az
imádtatott keresztre - látni, hogy
ők is mikép feszegethessék az embert,
először elrabolván mindenét.
Kívül kürtölés, lárma.
SIMON
Mi az?
SOLOM MESTER
kívül.
Ti csillapítsátok!
OTTÓ
kiáltva.
Szabadság!
PETUR
Kínokra hurcoljátok!
OTTÓ
kétségbeesve, midőn vinni akarják.
Ó, hogy olly
irtóztató legyen majd sorsotok
egykor - legyen bár akkor, amikor -
hogy a meráni csontokat siratva
a földből is kaparjátok ki s mint
megannyi szent ereklyét légyetek
imádni kéntelenek - s hogy minden el-
szánt törekedéstek önvédelmetekre
olyan siker nélkül való legyen,
mint kínozásom után esenkedéstek.
A Bánk bán által elejtett tőrt felkapja, s magába akarja ütni.
PETUR
elkapván tőle kiteként.
Vágjátok öszve! - A királyi nép!
SOLOM
berohan katonákkal.
Alattomos királyi gyilkosok!
Viaskodás.
PETUR
Hazudsz, hazudsz, istentelen gyerek!
Sohasem alattomos a magyar.
OTTÓ
Szabadság!
Gertrúdis, engedj meg - hisz elűz Magyar-
ország!
Elszalad.
PETUR
kivágván magát, kiált a társainak.
Kövessetek!
SOLOM
dühösen utánafut, kiáltván a katonáknak.
Kövessetek!
*
