Kölcsey Ferenc

A LYÁNY DALA

Jön búsan az éjjel, orcája borong,
     Hűsen lebeg a nyúgoti szellet,
A fülmile csattog, a lyányka bolyong
     Susogó bokrai mellett.
Ó merre leányka? homályos az ég,
Nézd, csak maga fénylik csillaga még
     Tisztán a szerelemnek.

Fenn ha a szerelemnek csillaga még,
     E lészen a lyányka vezére,
S bár légyen örökre homályos az ég,
     Nem száll remegés kebelére.
A fülmile csattog, az estveli szél
Szárnyain lebeg és zúg a falevél,
     S ébred tüze képzeletemnek.

Búsabb lesz az éjjel, orcája borong,
     Hűsebb a nyúgoti szellet,
A fülmile csattog, a lyányka bolyong
     Susogó bokrai mellett.
Ó lyányka! sötétbe borúlt a határ,
Nézz széllyel, az égen csillaga már
     Elhúny a szerelemnek.

Hagyd légyen örökre sötét a határ,
     Nem remeg a lyány kebelében,
S húny a szerelemnek csillaga bár,
     Felserken az hajnal ölében.
A fülmile csattog, az estveli szél
Szárnyain lebeg és zúg a falevél,
     S lángol tüze képzeletemnek.

Pécel, 1814. augusztus 18.