Kölcsey Ferenc

AZ ACATIA

Mirtusz homlokomon és hűvös acátialombok
     Fonnak ölelkezvén illatozó koszorút;
Azt remegő lyánykám keziből, mint égi jutalmat,
     Gyöngéded szerelem géniusza nyújtja felém;
Ákáclombjaimat deli Cháris fűzte hajamba,
     Hogy szent fája tövén zengjenek égi dalok.
"Itt ölelék egymást, kiket én kedvellek örökre,
     Láng emelé sziveik, s isteni szimpátia.
Rezzent lombok alól susogott lágy szárnya zefírnek,
     S felnyílt kedvesimért illatozó kebele."

1811. december 5.