Kölcsey Ferenc

BÁR RÓZSA VOLNÉK...

     Bár rózsa volnék, szép leány,
Hogy elvirítva kebleden
Lelnék magamnak büszke sírt!
S o, bár lehetnék esti szellő,
Hogy édes ajkad bíborán
Szedhetnék balzsamcsókokat!

     Itt állok félénk messzeségben;
S mint bércein Endymion
Sohajt a csillagokra fel,
Hová röpűlni szárnya nincs:
Némán sohajtozom feléd.

     Ölelni vágy e kar, de fél,
Vágy ajkam ajkadon remegni,
De tilt komoly pillantatod.

     Menj lángtekintet, ah röpűlj,
Röpűlj felé hév gondolat,
Tinéktek útat semmi nem zár.

1831