Kosztolányi Dezső

Egy hang

Tudod, ki vagyok én?
Meggyújtom a hajam, lobogva vágtatok,
mint eleven fáklya,
rézkampóval vájom ki átkozott szemem,
fölvágom ereim, s az égre szökik föl
piros csobogással
a szörnyű szökőkút.
Népkertbe ha méláz, tejjel az emleje
bimbóján a dajka,
alvó csecsemőjét megfojtom a bölcsőn,
játszódva-kötődve, kandi unalomból.
Aztán, ha kedvem van, roppant gyülekezet
megriadt fülébe
oly szót susogok én, hogy rá babonásan
bőgnek a tömegek, s tekézve vetik le
poklokra a csontom.
Mert rontanak engem szüntelen a tolvaj
évek, s feneketlen rontás vagyok én is.
Nem lanyha aludttej, nem egy iktatószám,
hanem az esztelen, mennydörgő istenek
egyrangú bolondja.
Tudod, ki vagyok én?