Kosztolányi Dezső

Egy leány emléke

Emlékezem még rá. Mindíg mohó volt,
szemébe láz s valami égi hóbort.
Olyan vadul ragadta meg kezünk,
hogy fájt, s szája reszketett.
Szerette volna itt marasztani,
mit egyre csak hajszolt, az életet.

Aztán, mikor megtudta, hogy hiába,
szó nélkül átment a másik szobába.
Vizespohárba szörnyű mérget öntött,
s hanyatt esett, már ott feküdt meredten
mert százezer halált ivott belőle,
a nagyszerű, a mindig telhetetlen.