Kosztolányi Dezső

Egy nyári dél álma

Karosszékben ültem.
Lángolt a forró nyárközép
s szivembe őszi napnak
szelíd bánatja költözék.
Élet virult az ágon
s bú ülte meg a lelkemet,
bús őszi táj, siró szél...
Gizella akkor lett beteg.

A déli nagy melegben
elém suhant egy őszi kép:
bús park, mely elvetette
zöld lombjait, a nyár diszét.
A messze, kékes égen
darúk csapatja lebegett,
bús lassu szárnycsapással...
Gizella akkor lett beteg.

Szólt a halál zenéje,
szél rázta a fehér avart,
csörgő lomb szállt az erdőre,
mit a futó szél felkavart.
Egy ifju költő zengett
elfáradott, halk éneket
s némán meghalt a lantján...
Gizella akkor lett beteg.

Már búcsuzott az élet,
eltávozott a szerelem,
fáradt sugár mosolygott
a gyér, pirosló levelen.
Azt álmodtam, temettek,
lassan haladt a bús menet,
rózsás volt a koporsóm...
Gizella akkor lett beteg.