Kosztolányi Dezső

Féltizenkettő.

Messze-messze
a piacunkon színes árnyak.
Vörös napernyők. Lila foltok.
Kisvárosi arany-vasárnap.

Mint déli álmok, délibábok,
úgy lengenek sután repülve
a nyári aszfalt szürke csíkján
a 36° Reaumur-be.

A sáfrányszínű sugaraktól
lankadt lelkem halálra ernyedt.
Mégis sietnek. Hova szállnak?
Úri, szagos misére mennek.

Az Istenük már várja őket
szagosan és aranyba fogva -
öreg, naiv, vidéki Isten -
úgy ül, mint egy pipere-boltba.

Ők nevetnek, integetnek
a hűvös templom bűvös öblén,
és muzsikál és orgonázik
a zene, ima és tömjén.