Kosztolányi Dezső

Fohászkodás

Agyvelőm.
Szemeim.
Szemeim, ti lámpák,
fényt nekem, nagyobb fényt.
Tüdőm te,
vitorla,
vedd föl a vad orkánt, s szállj az ismeretlen
vészes óceánon.
Ereim,
kötelek csillagokat verő
árbóc tetejében,
lüktető, nem-meszes, rugalmas ereim.
Szivem te,
haragos lila-piros ököl,
dörömbölj.
Édes barátaim, titkos cselédjeim,
ekképp fohászkodik hozzátok ma pogány,
nem-gőgös uratok,
s tisztábban, mint aki bálványok előtt nyög.
Rajta, amíg lehet,
agyvelőm,
szemeim,
tüdőm te, ereim,
szivem, te is, szivem,
hajrá, csak azért is.
Fogaim, izmaim.
A többi hazugság.