Kosztolányi Dezső

Gőgös, meddő virágok

Parasztvirágok és giz-gaz növények,
lármás-szavuak és naponta-termők
lepik el búsan a kertet, az erdőt,
s én átkozott, én büszke, köztük élek,

virág vagyok pedig mindörök óta.
Arisztokrata, gőgös, néma, meddő,
nincs is barátom, csak a szívtelen kő,
a csönd, az éj s a sár okos kigyója.

Száz évig várok, míg kelyhem megérik,
és várok újra, várok ezer évig,
de akkor aztán felfigyel a kert,

s reszketve nézi, hogy a pára vert
csönd-vázájában mint nyílik ki néma,
mély szenvedésem gőgös aloéja.