Kosztolányi Dezső

Két paródia

Lhewine

Úgy ült le, mint ki nem tud zongorázni,
szerényen elfogódva, mint a kezdő
fiúcska, ki nem érti, mit jelent
a szárnyas zeneszörny, s megigazítja
műértő kézzel a zongoraszéket,
hogy bizton álljon, mint a nyaktiló-pad,
mert ami jön, az ősi Rend maga,
oly ércszilárd, mint a Halál s az Élet,
min változtatni nem lehet soha: -
akkor azután acélbillenéssel
beleüt a billentyűk végzetébe
s minden fogása-markolása: Tett.

Színésznő a ravatalon

"Édes" - még most is illik rája: "Édes",
hogy fekszik itt az érdes lepedőn,
kissé unottan, kissé epedőn,
és szalmasárga ujját a szegélyes,
nagy szemfedőbe fúrja, és igéző
arccal fogadja a Halált, a Hősét,
mert mostan is Bor ő és most is Bőség,
az Élet Kútja, Kancsó és Színésznő,

hogy kissé lámpalázasan, remegve
tanul bele e roppant új szerepbe,
s játszik, előbb zavartan és fehéren

a furcsa, fényes-fényes premièren,
de ferdült szeme nem néz többé vissza,
mert itt a Végtelenség a kulissza!