Kosztolányi Dezső

Plato olvasása közben

Való-e a világ körültem
vagy tán az álom a való,
s e napsugáros, kékes űrben
a durva hajsza a csaló?

Akkor tün el igaz világunk,
ha reggelenként ébredünk,
s akkor igaz valónkba látunk,
ha álmokat néz húnyt szemünk?

E vad tülekvés-e az élet,
vagy az csak egy álcás halál,
gyötrött valónk csak akkor éled,
ha silány rög porba száll?

Hol a hely, mely titkunkat ója,
az égben, az ó sírokon,
s az ember, e bolygó lakója
az éjjel, a földdel rokon?

Az élet oly csodás, tünékeny,
száll mint az omlatag homok,
felleg, derű jár fönn az égen,
az alkotást váltják romok.

Hajunk ma éjszin, mint a holló,
holnapra ősz, s a sors ledönt,
minden csodálatos, leomló,
mit hordoz hátán itt e föld.

Estente meghalunk az ágyba,
s reggelre már mások vagyunk.
Mind változunk zokogva, vágyva
és nem találjuk - önmagunk.

Ezer titok közt fázva, gyúlva
botlunk, bukunk mindannyian.
Mind látomány lenn, ami durva,
s a láthatatlan az, mi van.