Kosztolányi Dezső

Szeszélyes futamok a holdról

Ma félek a holdtól,
e sárga koboldtól,
félek.

Kísérteni feljött.
Körötte a felhők
állnak.

Olyan buta-bámész,
bandzsítva reám néz,
némán.

Jaj, mindenem elhagy.
Oly végtelenül-nagy
a föld.

Meg is halok, érzem.
Reggel hideg ércen
fekszem.

Birkózzak a holddal?
Sötét a hegyoldal
alja.

Zsákutca tövében
elkondul a léptem
búsan.

Az éjszaka ül meg,
bársonypuha, fülledt,
hőség.

Azt hinni, meleg vér,
s mikor tova mennél,
megköt.

Vér fűszere buggyan,
a zegzugos útban:
hulla.

Az éj csúnya lánya,
ha jönne, utána
sírnék.

Egy kapuba állnék,
szólnék neki - árnyék -:
anyám.

Ha jönne barátom,
júdásian áldón
mennék

kígyózva elébe,
s a tőrt a szivébe
döfném.

Baljóslatu sarló
reámveti gyarló
fényét.

Félarca nevet le,
a fénye kezembe
tallér.

Dinnyék szaga szálldos
és émelyeg álmos
lázzal.

Vad illat a fákon,
lihegve kitátom
a szám.

A mély utak alján
kúszom, sunyi-halvány
rabló.