Kosztolányi Dezső

Ti, akik zárt ajtók előtt szepegtek,

Ti, akik zárt ajtók előtt szepegtek,
kis társaim, az éji hidegen,
játékaim nem adom oda nektek,
mert véretek makrancos-idegen.
Garaboncások, vásott ördögök,
a hajatok lóg, zöld a körmötök,
ordíttok, és ha ajtónkat kitárnám,
az üveges-szekrénynek rontanátok,
zengetnétek tütülő harsonátok,
és szánkáznátok szőnyegünk virágján.

De azt akarom, tisztán és fehéren,
legyetek vígak és bársonyba-járók,
a kezetekben egy nagy arany-érem,
s hódítsátok meg az egész világot.
Tinéktek is legyen, ami enyém,
arany-rétes, habos krémeslepény.
És menjetek tovább, kis szöszke hajjal,
kék nyakkendővel menjetek tova,
legyen tiétek az alkony, a hajnal,
a kincs, a gyémánt, a vizit-szoba.
Legyen minden cukrászda a tiétek,
a méz, a bonbon és a karamell,
és szoptasson ez a kegyetlen élet,
mint egy szelíd és lanyha anya-mell.