Kosztolányi Dezső

Tivornya hajnalán

Ó, hogyha látnál!... Arcom oly fehér
és egyre hívlak vacogó ajakkal.
Szobám dereng már, itt talál a hajnal,
és a szivem csupa fekete vér.

Hiába nyílt ki a bűvös kehely,
az éj virága csendesen lehervad,
mint egy sötét, nagy rózsa... A meleg nap
parázsa hervasztón reá lehel.

Óh, hogyha látnál!... Most is itt ülök,
és nézem, mint foszol a könnyü köd
nehéz pillákkal, lázgyötört szemekkel.

Sápadva haldokol a lámpaláng.
Ott áll az ágyam koporsó gyanánt,
s az ablakomba rózsát rak a reggel.