Kosztolányi Dezső

Verssorok

Gyermekszoba

Sápadtan állunk a gyermekszobában,
várjuk haza, lessük az ajtót.
Autók bőgnek föl kinn az utcán,
mint őserdőben a tigrisek.

Anyám

Repülőgépek járnak az égen,
riadó vijjog Amerikából.
Anyám magába ballag az úton,
azon tűnődik, hogy esküvőjén
mirtuszkoszorú volt a fején.

Charing Cross

Hogy önti ki a dél e sok embert
alagutakból, autobuszokból.
Mennyi fej, kéz-láb, szív és végzet.
Meg kellene állani mindegyiknél,
mint egy-egy nagy műremek előtt.
Mért is nem kapható katalógus?

Anna

Azt hitte hajdan, hogy miatta
főbelövi magát egy katonatiszt
pezsgős éj után, vagy hogy valami
mégis csak történik vele.
Most könyvel. Hideg vízben mosdik.
Vasárnap sír a moziban.

Részegek

Gázlámpák mellett hánynak haloványan
rossz-szagú szörnyek, s fancsali arccal,
kigyúlt szemekkel, gyermeki csókkal
testvérré avatnak. Életük lóg ki
rongyos zsebükből. Ne nevesd őket.
Tán a halottak sokkal szagosabbak?
Előttük is emeld le kalapod.

Orient express

Sürgönyszalag röpköd a homlokukról
és messzeség. Akár az operahősök.
Fütyöl a mozdony. Életük libeg
az indulás wagneri pátoszában.

Freud

Zavart költők, ki meri őt dícsérni,
ki élettani bábként látja mindünk
üvegerünkben kék és piros vérrel?
Én, én merem a hősi hetvenévest,
káromkodó, agg szájának dicsőség.
Föld, tartsd erősen legnagyobb fiad.

Cigaretta

Ha rosszul kapcsol a központ,
vagy meghal valakid, rágyujtsz.
Mi is lennél már nélküle,
te modern ember? Kell ez a bűvös
dohányrúd, ez az áldozatfüst,
szájadba ez a vad parázs.

Fészek

Télen a fákon látszik a fészek,
mit észre se venni, hogyha visongnak
lármás fiókák nyáron a lombban.
Madártalan és lombtalan fa,
most látom én is az egykori fészket,
hogy messze repültek, s puszta az otthon.

Nénike nevenapjára

A szürke köznapok rendje után
mily ünnep ez a névtelennek.
Barátnői csodálják, hogy még megvan,
mert vajmi nehéz itten maradni.
Ő kávésfindzsák és torták közül
kidugja rég-elkallódott fejét,
s egyszer egy évben érzi, hogy él.

Rézkarc egy udvarházról

Gentry, ám még fél se: fertály
hejehujáz egyre herdál,
elvadult a régi kerttáj,
dobban a dob, kész a leltár.

Az idő hiába dorgál,
köztük mindíg pör, meg osztály,
az úrnő az utcán sort áll,
kastélyán bedőlt a portál.