Madách Imre

A három huszár

Cseng a pohár, a sarkantyú peneg,
Nyerít a harcmén, pajzán dal zeneg,
Kackis leány és zordon katona;
Mi volna más - huszárok tábora. -
Kis tűz körül miért tolongnak ott,
És hallgatják három bajtársukot,
Kik furcsákat mesélhetnek nagyon;
Láthatni torzonborz bajuszokon. -
"Oszt, mond az egyik, folytatván szavát,
Sohsem néztek még vásáron csodát
Olyan mohón és ernyedetlenűl
Úgy jobbrúl, balrúl, hátúl és elűl,
Mint minket az ellenség néz vala,
Hogy összecsődült szinte tábora.
Hát ilyen-é az a híres huszár,
Mondják, kinek neve oly messze jár,
Ő sem jobb, mint népünk bármelyike,
Aztán nevettek, hogy sírtak bele.
Tán érezték, hogy még találkozunk,
S náloknál mégis csak jobbak vagyunk.
Aztán bort adtak s mondák: Kamarád,
Elvenni illik mástól, amit ád!
Megittuk hát a bort, mi illeti
Barátságát, mondám, megeheti.
Már nem tudom, értették-é szavam,
De bár kigúnyoltak oly csúfosan,
Mégis midőn átlépdesők a tért,
Jobbról és balról messze mind kitért"
"Most elbeszélem, mond a más vitéz
És öntudattal büszkén szerte néz,
Hogyan írják le a huszárt ott át."
Ezzel köhint s megpödri bajuszát:
"Nem látsz - úgymond - semmit, sík a mező,
A láthatáron messze felleg jő,
A porfellegben valami sárkány
Fején taréj - és négy szem homlokán.
Négy karja van, egyikben éles vas,
S midőn még bámulsz s kérded, hogy mi az,
Midőn még nem tudod, hogy merre jő,
Fejed felett mint mennykő csap le ő."
Sokat beszélle még a jó huszár,
De agg vezére ím mögötte áll,
És néz a három társra mérgesen,
Hogy földre néz a máskor büszke szem.
"Hát szedte-vette - mond - hol jártatok?
Az ellenségnél mit csináltatok?"
"Nem egyebet, de tegnap hirtelen
Vagy száz német lovas körülveszen.
Mit volt mit tenni, foglyokúl esénk
S az ellen táborába viteténk.
Ott a vezér magához hívatott,
Mindenikünknek egy tallért adott,
S mondá: Vezértek régi cimborám,
Mondjátok néki, emlékezzék rám.
Im visszakűldlek néki s azt hiszem,
Többé nem harcol ő sem ellenem.
E szókra nem felelt az ősz vezér,
De arca úgy kigyúlt, miként a vér,
Kardját szorítá s hozzá mormogott,
Nem tudjuk mit, csak hogy haragudott.
Ezt mondta ő - folytatja a huszár -
De aligha eszében más nem jár;
Attól tartott bizonyosan szegény,
Ha ottan tart a tábor közepén,
Kedvünk kerűl és apraját nagyját
Leaprítjuk mind egész táborát."
E szókra a vezér mosolygni kezd,
De hogy huszárjai ne lássák ezt,
Elfordul és nagy mérgesen beszél:
"Jaj ősz fejemnek, ilyen szégyen ér.
Hát nálatok korcsok, veszély-e az
Három huszárra száz német lovas!
Most csak pardón - de a huszár nevet
Más ily szégyentől Isten óvja meg."
Ment. És a három bajnok összenéz,
Szemében szégyen, és szemében vész.
"Átlátjuk - mondják - hogy gyávák valánk,
De többé ily szégyen nem jő reánk."
Három huszár tevé e fogadást,
S egész huszárság megtartotta azt.