Madách Imre

A koldús és gyermeke

Kereszt alatt az útfelen
Vén koldús kéreget,
Mellette szőke kis leány
Nyújt esdeklő kezet.

Reggeltől a kisded család
Vigaszt hiába vár,
Míg fergetegnek szárnyain
Az alkonyat leszáll.

Az ősznek megritkult haját
Hideg szél lengeti,
A fagylaló esőt sovány
Arcába kergeti.

Dörögve mint órjás ököl
Eget földet megráz
És a villám lángostorúl
A felhők közt cikáz.

S míg fénye dicskört von legott
A kőkereszt fölé
Ez mint az égnek kegyjele
Tün a kis lány elé.

Ő már nem érzi a vihart,
Ő mosolyog, örűl,
Míg ájtatos sohajjal a
Kereszt lábára dűl.

De a vén koldús felkacag,
Ő csak villámot lát,
Az éjnek érzi csak szelét
És érzi nyomorát.