Madách Imre

A koszorútlan koszorús

Kit gyönge szerelem kormányoz, az
Szentelve, s biztosan járja útjait.
Tibullus

Két vitéz egy hölgynek áldzá
Szív sugalta verseit,
Zenge Géjza hő szerelmet:
Ond, vitézi tetteit.

És a lányka Ond fejérc
Zöld füzérbe fon babért,
Géjza néma kínban nézi
Az elejtett pályabért.

Most a lányka végig érve
Géjza gyászos iratán.
Könnyt bocsájta könnynyomokra
Bú szerelme végszaván.

"Lányka! Lányka! könnyed adta
Legdicsőbb babéromat,
Szívbe kélt e lant, s szemedben
Látom! újra szívbe hat.