Madách Imre

Az anya osztálya

Sok kincsem van, sok drága birtokom,
Elosztom azt, fiaim, köztetek,
Én már öreg, erőtlen nő vagyok,
Próbáljátok meg önerőtöket.

Ha védelem kell, mert baj fenyeget,
Ha kell kenyér, midőn éhes vagyok,
Hozzátok térek, kedves gyermekim,
S ti tőlem azt meg nem tagadjátok.

Földem hát, mely terem arany kalászt,
Tiéd legyen, te munkabíró vagy
Te kincsemmel mint gondos iparos,
A gazdagúlás ösvényén haladj.

Neked hagyok müvészet s tudományt,
A halhatatlanságnak dícsivel;
Neked hagyom hatalmamat, kezeld,
Mint az erősnek azt kezelni kell.

Ez osztályrészetek. Még egy fiam
Él messze tőlem vándoréletet,
Ő elhagyott, őt én is elhagyom,
Kitagadom a hűtlen gyermeket.

"Most gyermekim, áldásom rajtatok!"
Mond az anya s áldása sikeres,
A négy fiú mind egyre gyarapúl,
És öröke virágzóabbá lesz.

Jő az anya. "Adj kenyeret, fiam!"
Mond, s a gyermek durván kiűzi őt.
"Adj kincsedből te, ládd rongyos vagyok."
S a más gyermek kikacagja a nőt.

"Te védj hát, hisz hatalmas vagy fiam,
Gonosz testvéreidnek ellene."
"Ah, mond ez, a vén mind panaszkodik."
Feszűl e szóra a nő kebele.

"Ah látom, látom, túl éltem magam,
Jőjj, jőjj halál hát, ah de síromra
Te adsz dicsedből úgy-e egy sugárt?"
"Nem ismerlek" mond negyedik fia.

E súly alatt leroskad az anya.
"Sem életem sem síromon sugár!"
S imé a nap kisüt. - "Ah, mond a nő,
Vándor fiam értem imádkozál."