Madách Imre

Csere

Liget dús lombja közt
Andalg a pásztor
Kis nyája ott legel,
De vágya távol.

S míg vídám kis kolomp
Zeneg mellette,
Sok játszi ábrándkép
Enyelg körötte.

S ím furolyát ragad,
Megszólal hangja,
Hogy lelkét önti be
Vágyó dalába.

És mintha álmai
Testté lennének,
Mind úgy átszelleműl
Képzeletének:

A tiszta magas ég
És hő sugára,
Virágos lomb között
Méhek dongása,

A csevegő patak
S a pajkos szellet,
Mely lopva öleli
A kis rózsát meg.

S hogy végre ne legyen
Hiányos a kép
A sűrű lomb közűl
Elébe lány lép,

Sötét haj, liljom arc
Hullámozó mell,
Épen minőnek ő
Danolta most el.

"Báránykám elveszett,
- Mond a kicsiny lány, --
Jaj annak, aki nyer
Másoknak kárán;

Ha látod, jó fiú,
Óh add ki nékem,
S áldást küld rád az ég
Dijúl helyettem."

"Itt van, kedves leány,
Veszett juhocskád,
Te mondád: Áldást küld
Az ég ezért rád.

- Mond a pásztor, - s imé
Szemedben az ég
Óh lányka, úgy-e, bár
Szavadnak állsz még.

Jaj annak, aki más
Kárvallásán nyer,
Szivem nálad marad,
Bármint űzd azt el,

Add érte szívedet
Hát", s átkarolva
A lányt, most érzi csak,
Hogy nem álmodta.