Madách Imre

Emlékezés az első szerelemre

Ringass, ringass pille szárnyú képzet,
Mult idők álmába vissza-vissza!
Lengjen egyszer még előmbe képed
Első szerelem, te ég leánya!

Látom őt, gyermek még s hajadon már,
Gyászat ölte s vitték társaságba,...
Bábja mától rá már hasztalan vár
Kis testvérét hogy temetni látta.

Reszketett a sok idegen arctól,
A vígasz meg úgy sajgott szívében;
Semmi jót sem várhatott azoktól
Kik testvérét most vivék ki épen.

Én ülék csak mellé néma ajkkal,
Sirdogáltunk együtt s felmosolygánk;
Nem kötöttünk frígyet nagy szavakkal,
S öntudatlan már is frígyben állánk.

Érzé, ő nélkűlem árva lenne,
Érzém én is, hogy védője lettem,
S a kicsiny fázó hogy átmelengne
Szánakozva e kebelbe vettem.

Nőtt a lány, tükröt kezdett keresni,
Tükröt leltem én a lány szemében.
Ő virágbokrétát ment ki szedni,
Én madárzenét hallgatni mentem.

S mert madárkák ottan hangicsálnak,
Hol virágok gazdagon teremnek,
Hogyha lépteink találkozának,
Arról csak madár s virág tehetnek.

Mint delejtű vágy és öntudatlan
Vonja egymást s együtt megpihennek,
Vágyunk sem volt más, minthogy nyugodtan
Egymás mellett nézzünk a nagy égnek.

Ott ülénk az ingó puha fűben
Kis szerencse koszorút kötözve,
Nem mondók, de szűnk érzette híven
Mindenik hogy mit gondolt felette.

Melegen nézett a nap reánk le,
Mink meg egymásnak szemébe néztünk,
S nem tudók, hogy szem vagy napsugár-e,
Amitől úgy általmelegedtünk.

Végre a leszálló est űzött szét;
Azt hivők temérdeket beszéltünk,
S hallgatók csak szíveink verését,
S hallgatván egymás szemébe néztünk.

A lány báji mind inkább feseltek,
Mindenik bájt már születni láttam,
S úgy érzém, mind általam teremtek,
Mindenikre olyan büszke voltam.

Őrizém őt szellőtől, sugártól,
Féltem, hogyha másnak nyilni látom,
S mégsem tudtam semmit is a vágyról,
A lánykát hogy bírni én ohajtom.

Szerelemmel tölt be már az égtől
Föld poráig a világ egészen,
És nem ismerők azt még nevéről,
Csak mint Istent százezer müvében.

S szentségsértő nyelv ha tán kimondja
E nevet; megdöbbenünk reája,
S mint virágot őszi szél, ha rontja,
Elporlik szivünk üde zománca.

Folyt a kor ez öntudatlan üdvben,
Hej, de mi nem érezők folyását!
Ifju szívnek holnap és ma nincsen,
Hogy kitűzze a hajnal határát,

Melyet ébredő lelkünk elé fest,
S jött a búcsú, nékem szólni kellett,
Átkaroltam egyszer még a kedvest,
Ajkam ajkára csókot lehellett.

Már merész terv hívott, hogy kivánjam,
Menni kell, merre a lélek űz, hajt;
S csendesen gondoltam csak magamban:
Lányka, boldog, aki boldogít majd.

Óh, de amint csókomnál először
Ellenkezve elpirult szerényen,
Hangja elhalt a nagy szívveréstől
S hosszabb volt a csók, mint volt különben.

Érezém, hogy akit oly kicsínyen,
Árván vettem egykor e kebelbe,
Úgy megnőtt, hogy bétölté egészen
És nélkűle árva szűm leendne.

Érezém, testvéri csók nem úgy ég,
Mint amelytől így kigyúla arca,
És a boldog tán én is lehetnék,
Kit majd boldogítand a leányka.

Elrohantam mégis; intve inte
Ragyogó harc izgató varázsa,
A zajgó lét ismeretlen élve
Elborított, mint tengernek árja.

A csörömpölő nap mámorában
Elfásultnak hittem már e keblet;
Ah, de éjjel! álom szállt le hozzám
S benne a lány arca ott derengett.

Vissza-visszavont szellemkarokkal,
Könnyet ejte az örömpohárba -
Szemrehányás társult a mosollyal.
Óh jövök, jövök lelkem virága!

Megjövék, nászünnepet találtam,
Bokrétát nyujtottam az arának,
Reszketék és elsápadva láttam,
Harmat renge kelyhén a virágnak.

Vajh mi harmatcsepp az, drága lány, hisz
A virágot nem hajnalban szedtem? -
Halvány lett ő, halvány lettem én is,
S most sugám először, hogy szerettem.

Síri hang volt e most született szó
És emléke mégis milyen édes!
Kínja is ha már ily boldogító,
Mily végetlen üdvre lenne képes - -

Óh, ha most sokat probált szivemmel,
Melyet meg nem ráz már bú viharja,
Mint a sziklát - ámde fényözönnel
A mosolygó nap sem aranyozza,

Gondolok e csendes örömökre,
Mint a lepke hímes tünde szárnya,
Gondolok mind e szelíd keservre,
Édesebbre, mint az üdvnek álma,

Ugy vagyok, mint agg, ki gyermekének
Játékát könnyel s mosolygva nézi,
Néki mindörökre elveszének,
S már többé varázsukat sem érti.