Madách Imre

Leány és nő

Táncteremben hosszú sorban lányok ülnek,
Bájmosolygás játszik arcán mindeniknek;
Mind megannyi angyal, tiszta liljomszállal,
Hogy lábukhoz esnél ájtatos imával.
Meg sem foghatná az ember, hogy mint támad
Az az elterjedt faj, az asszonyi állat,
Melynek arcán nincsen költészet zománca
S elhalványult lelke nem angyalok társa;
Hogyha nem tudnók, mint lett angyalból ördög,
Hogyha nem látnók, mint lesznek lányokból nők.
Szerelem az éden, lánnyal élünk benne,
Két fának tilos csak csábító gyümölcse. .
Egyik átkos fája a mindentudásnak,
Másik büszke fája halhatatlanságnak;*
Házasság a kigyó s e gyümölcsökből hoz,
Elborúl az éden, únalom árnyékoz,
S az öröktartásnak rémes ijedelme
Űz ki a kertből, nem bírván ember keble.
S hogy vesztett üdvünkhöz út se vezessen már,
Társalmi erényünk a Cherub lángkarddal.

* Genezis III. 22.