Madách Imre

Leány panasza

A költőnek boldogsága
Hogy szerelmét eldanolja,
S a könny mely hull énekére
Harmat szívének sebére.
De a lánynak, de a lánynak
Szenvedni kell csak magának,
Lopva törli a könnyét le,
Hogy kínzója meg ne sejtse;
Gúnyának lenne csak tárgya
S más boldogabb hiúsága.
Virágot hát a fejemre,
Óh mosolygás, jöszte, jöszte!
Fedd rózsával a keservet,
Míg találok csendet, enyhet
Éjjelén a sírfenéknek -
S majd ha visznek a legények,
Mondják: "Víg lány volt, kár érte."
Nem tudják, hogy megtört keble.