Madách Imre

P. barátomhoz

Komoly színben nézed te a világot
Barátom, óh, hisz jobb hasznát vehetd,
Csak addig őrülésig bús az arca,
Amíg az ember rajta jót nevet.
Tréfának nézi Isten is e földet,
Tréfának ember amit rajt mivel,
Különben a szép mindenség köréből
Rég mint fekélyt úgy lökte volna el.
Ha híres férfit látsz, amint vezérel
Országokat s vág fontos arcokat,
Magasb lénynek tekinted áhitattal,
És törpének hiszed saját magad.
Hiszed, hogy minden léptén bölcseség van,
S ki fel nem fogja őt, csupán te vagy:
Kacagj, kacagj, mert a nagy férfiú, ah!
Egy szállal sem különb, mint tenmagad.
Ha szent ügy zászlaját látod kitűzve,
S alatta hangzik ihletett beszéd,
Mig lelkesült csoport gyülöng alája,
És nőni érzed a nép szellemét:
Kacagj, kacagj, mert minden egyes érzi,
Hogy a zászló csak vastag ámitás,
Nehány deáké a gúny s lelkesűlés,
A többieknek célja, elve száz.
Ha látsz ifjút, ki lángérzést lehelve
Leánykájáért, halni esd, ohajt,
Kacagj, kacagj, s meglátod, mint felejti,
Mint hagyja el, csak csábszavára hajt. -
Ha látsz nőt, aki keble édenével
Bűvös csókjával éltet, üdvözít,
Kacagj, kacagj, most olvasá meg az árt,
Melyért eladta szivét, bájait.
Ha látsz anyának gyermeket hizelgni,
S kebledben ébred tiszta kéjsugár
A természet szavára: óh, kacagj fel,
Hiszen csínt tett, vagy játékszerre vár.
Ha látsz haldoklót térni Istenéhez,
S elfogja lelked méla áhitat:
Kacagj, Istent vágynék csak megcsalni, percnyi
Bánattal, hosszú bűnös út miatt.
És jő a pap, áldást mond a halottra,
Buzgón hajolnak meg vén térdei:
Kacagj, mert amíg ajkai mozognak,
A temetési díjt számolja ki.
Te komolyan veszed nagyon, barátom,
Az életet, ne vedd, mert jaj neked!
Kacagj velem, míg a sok kacagásban
Szíved kigyógyul avagy megreped.