Madách Imre

Remény

Remény-világot alkoték szivemben,
Ez egy reményre bíztam a jövőt!
S e nagy reményért mindent bécseréltem
Oly bóldogúl: mert hittem a Dicsőt!

Szivembe zártam e remény világot
Melyről egy égre széttekintheték,
S öröm derítte néma éjszakámot
Keblembe volt az üdv, az égi bék!

S e dús reményü szív is ah, kiége!
Mint Aetna keble, dulva önmagán,
Hamvából többé nem kel új reményre,
S a puszta élet áll csak sírfokán.

Reményt eseng a vész letörte érzet,
S reményt ragyogva, áll a börtönűr,
Míg békementő arculatja szállong,
A síri csendbe biztosan körűl.

S a népszabadság harcjelét kitűzi
Vérengzve a tavaszkorú remény,
Míg bajnokit az öntudat vezérli,
Hogy égbe tör, magasra száll a rény!

S ha elvevé a végzet, és haragja:
Mit bírni, s vesztni nyujta énnekem,
Reményem él, nem orza el határzat
S a sír ölében kél remény-egem.