Madách Imre

Sírom

Egyszerű fenyődeszkából
Adjatok nekem koporsót,
Melyen tegnap még vihar sirt,
Melyen tegnap még madár szólt.
Zöld mezét mely nem löké el
Közepette szörnyü télnek,
Mint a költő emberek közt
Ifjuságát a kebelnek.
Sírom kint álljon szabadban,
Honnan messzi, messzi látni;
Nap sugára, éj viharja
Járjon azt meglátogatni.
Emberkönny csak fájna nékem,
Bár valódi, bár ál lenne,
S lelkem sírban sem kesergne,
Ámde életet szeretne.
S életem lesz a természet
Minden szívedobbanása,
A madárdal - a ködös nap,
Rózsaár - levél hullása.
Kis virág hajol siromra
Ő emlékszik, azt hiszem, rám;
Hogyha hallom a pacsirtát,
Azt hiszem, dalom zengik tán.
S fergeteg ha jő robogva,
Gondolom, hogy népem ébred,
Számadást tart - és haragján
Multja vesz - jövője éled.
S álmodom tán igy sokáig,
Ámde dőre nem lesz álmom,
Egykor testesűl bizonnyal,
Jól tudom s nyugodtan várom.