Madách Imre
Sóhajok
Komm herab, du schöne Holde,
Und verlass dein stolzer Schloss.
Schiller
I
(Templomban)
Ha szentegyházban látom őt
Diszes vasárnapon:
S imák rezegnek végig-el,
A buzgó ajkakon!
Csak azt hiszem, hogy ez imák
Feléje szállanak:
S az égben, mely szemében van,
Majd vissza hangzanak.
És én irigylem az eget,
Melyt annyi szív imád,
Ha szent sugára annyinak
Halált, és éltet ád.
Félek, hogy ennyi hang között
Szűm hangja elrezeg,
Mint csattogánynak éneke:
Ha zúg a fergeteg.
II
És midőn igy táncola,
Mennyi szivet láncola.
Kisfaludy S.
(Táncteremben)
Ha táncsorok tolonganak
A népes termeken,
És az örömnek angyala
Lejt végig kebleken.
Ha látom őt a táncsoron,
Mint a tavaszzephirt:
Mely reptiben ád a virág
Sorvadt keblének írt:
Csak azt hiszem, hogy ő az ég
Mosolygó angyala!
Ki szent varázzsal édenét
E földre bájolá.
Hogy újra menjen, és nekünk
Itt hagyja bánatát,
És bánatában a világ
Múlt paradicsomát.
III
(Mindég)
S ha rám derűl az égi szem
Szivemnek éjjelén:
Az üdvsugárban, engemet
Mutatva tűkörén:
Az égnek üdve tölti el
Keblemnek rejtekét,
Szemében lelve mord borúm
Feltűnő békjelét!
S szememnek árja is megáll
Ez égi békjelen,
Mely egy világnak bűneit
Varázsolhatja el.
S reménylek! ám dicső az ég!
Hazug sohsem lehet,
Szemed sugárza életem
Egébe - üdvömet.
