Madách Imre

Szeretet

Szerettem őt! miként szeretni nem tud
A pór tömeg, borús körűletén! -
Mint egy tavaszt a sorvadó virágcsa
Oly istenülve, s hűn szerettem én.

Mint honni-jog, hazánknak bajnokára
Mosolyga rám szerelmi csillagom,
Kiszállni érte egy világ csatára
Kivívni, vagy nyugodni síromon.

De hajh, lezúzva állnak érzeményim
Agg cser gyanánt a puszta sír felett,
S lefosztva ágitól körültekinti
A nagyszerű borús enyészetet.

S mi boldog az, ki sírvederben bírja
A hajdan úgy imádott hamvakat!
Ki térdepelve hantja gyász mohában
Szeretheti az elraboltakat.

Ki túl reményl e földi szenvedésen,
S a kedves szellem lengi még körűl:
Ki még reménylhet egy jövő tavaszban,
S imái közt a síron is örűl!

Ah, ám nékem e vigaszok hiányznak
Nem orzta ég el mit szerettem én,
S a megcsalott szív érzi csak keservem,
Isten veled; szerelm! hit! és remény!