Madách Imre

Táborban

Hej, azért van lábam, lábam,
Hogy a csárdást járjam, járjam;
És azért nőtt a balkarom,
Hogy öleljem a galambom;
De a jobb meg azért terme,
Hogy hazámat védelmezze,
Dicsőségért, szabadságért
Pazarolva ontsa a vért,
Vért, melyben keresztelkednek
Fiai a dicsőségnek,
Vért, melyről Krisztus tanított,
Hogy lemos százados átkot.

Hej, azért van szám, azért van
Hogy dalolhassa a nótám,
És azért lett mellem, mellem,
Hogy rajt, bokrétám viseljem;
De a mellben szív azért van,
Hogy helyt álljon a csatában.
Jól áll sebhez a virágszál
Szebb az ének ágyúszónál;
Rólam is mond tán az ének:
Fia volt a dicsőségnek.
S hogyha elhordja is a szél
Síromnál lány sír, virág kél.

Hej, ha még ma meg is halunk,
Vigadtunk már és csatáztunk,
Mindennap fegyverünk éle
Lapot írt a történetbe.
Míg apáink megvénültek
S nem tudják, hogy minek éltek;
Sokat küzdöttek, fáradtak,
Pályabért még sem arattak.
De tisztesség! ők neveltek
Szabadságnak, dicsőségnek,
S most is, hogy a honnak adtak,
Nékik csak könnyek maradtak.