Madách Imre

Változás

Tél üvölt a föld határin,
És ropogva zúg a jég,
Gyászba hanvad a virágkor,
Míg lesír a néma ég!

Füstölögve kis falunknak
Állnak zsupos fedeli,
Míg a csendet átsuhogják
A fonóház éneki.

Bévonul a bús vadonnak
Téli lakra pásztora,
S ablakomra néz a szőke
Pásztor lányka ablaka.

S hogyha zúg, üvölt a róna,
És a lányka búban ül.
Jő e lángoló kebelhez
Még karomban felhevűl.

"Hej leányka, mily varázs vagy,
Elbüvölted a telet,
És falunkra szent sugárba
Fényt deríte kék szemed.

Hej leányka! mint tavasszát
Zengi át a fülmile,
Úgy e lant is egy dicső dalt
Szép szemedre zengene.

Reggelenként ablakomba
Látva még a fagy virányt,
S keblem ég, dicső szemedbe
Lelve a tavasz korányt!"

,,A tavasz jön, Isten áldjon!
Én megyek, te jó legény!
Nyájam őrzni a Bakonynak
Rengeteg bús erdején."

Ablakomra néz az ablak,
Ah de puszta, elhagyott!
Fagyvirágim szent helyére
Rózsa nyől, s virágzik ott.

Rózsa keblem gyász virága,
Gyász ül ablakom felett,
Ah! a lányka kék szemébe
Fény korányom elveszett!

Kint azért virúl a róna,
Mert tavassza megjöve,
És szemében ott sugárzik,
A tavasznak kelleme.

Óh, üvölts sötét borúlat
Házikómnak ablakán!
OIy dicső virágok nőlnek
Akkor ablakom fagyán!